Megkezdődött Tabdin is a 2018/2019-es tanév

-Hirdetés-

Reggel az általános iskola negyedik évfolyamos kis diákjai az óvodában kezdték napjukat, hogy átkísérhessék az újdonsült elsősöket első útjukra az iskolába. Miután megérkeztek s mindenki elfoglalta helyét, 8 órakor megkezdődött a tanévnyitó, ahol Erzsike tanár néni köszöntötte az iskolásokat, s azok szüleit.

Az első osztályt, mindössze 4 kisdiák kezdte meg. Szávai Tímea, Barna Gabriella, s Tegzes Lili egy-egy kis verssel köszöntötte a legkisebbeket, arra bátorítva őket, hogy nincs mitől félniük, majd az ünnepség zárásaként meghallgatták a Nemzeti Himnuszt.

Sajnos pár éve minden évben már csak 4 osztályt indítanak összevonásban (1-2. és 3-4. osztályokat vonják össze) Tabdi Általános Iskolában, ahol idén 17 diák foglalta el helyét az iskolapadokban, hogy megkezdhesse tanulmányait. Mindannyian izgatottan várták az új tanévet, hiszen tudják, hogy mi vár rájuk.

A vezetőség, az alacsony gyermeklétszám ellenére igyekszik minél felszereltebb iskolát létrehozni, amire szerintem nem is panaszkodhatnak a szülők. Az iskolában mindössze 4 tanító dolgozik, akik minden gyermekre egytől egyig nagy figyelmet fordítanak, s igyekeznek minél érdekesebbé tenni az tanórákat számukra. 

Reméljük, az évek folyamán ez a tendencia változni fog és egyre több gyermeket iratnak be szüleik ebbe a csodálatos iskolába, ahol egy szerető közösség várja őket, hiszen a tanári karra és az SZMK-s szülőkre egyaránt számíthatnak. Egyszer hátha újra kinyitja kapuit a felső tagozat is. 

K.E. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS