Mind szellemileg, mind fizikailag összhangban kell lenniük azoknak  a birkózóknak, akik jó eredményeket szeretnének elérni. Nem volt ez másképp szeptember 1-jén a Területi Birkózó Bajnokságon sem Tázláron.

-Hirdetés-

Dudás János soltvadkerti lakos 7 éve edzője a tázlári fiataloknak. Minden nap átjár edzeni a srácokat, komolyan veszi a feladatát és átadva tudását készíti fel a fiatalokat a megmérettetésekre.

Meghívott szakosztályok érkeztek Bajáról, Orosházáról, Szentesről, Kalocsáról, Soltvadkertről és Bócsáról is. Diák korosztálytól a 2009/2010-es serdülő a 2013/14-es évvel bezárólag. Ebben az évben valamivel kevesebb, ezúttal 52 indulóval kezdték a megmérettetést, melynek többek között az volt az oka, hogy a bajnoksággal egyidejűleg több versenyt is szerveztek az országban, de ez különösebben senkit sem zavart, hisz így igazán családiasra sikeredett a verseny.

Stecenkó Lilivel beszélgettem, aki Kiskunfélegyházáról érkezett és mindössze még csak 16 éves. Elmesélte nekem, hogyan is került ide: Lili 4 éve birkózik és különféle táborokban vett részt, mígnem Jánossal is találkozott. Sokat beszélgettek ez idő alatt, összebarátkoztak. János meglátta benne a tehetséget, így Lilinek sem kellett több, hogy Jánoshoz pártoljon.

Átigazolás óta ez az első ilyen versenye, ahol közösen szerepelhetnek. János elmondta, hogy Lili nemcsak a csajokat küzdi le, de akadt olyan fiú is, akit legyőzhetett. Lili a jövőre nézve szép eredményeket szeretne, először a kisebb versenyeket tudná a magáénak,majd ezt követően jöhetnek a nagyobbak is, Diákolimpia és az Országos olimpia. Nagyon kíváncsi önmagára mit is tudna kihozni a lehetőségekből és a tanultakból együttesen. Az edzések és a mérkőzések is igen kemények, ahogyan elnéztem őket szinte mindegyikükön kék-lila foltok voltak, de ez sem riasztja el őket attól amit igazán szeretnek, és ez a birkózás.

Eredményeik:
1.hely: Stecenkó Lili és Stecenkó Nándi, Móczár Zoltán
2.hely: Vikor Bence , Bán Pank
3.hely: Lehoczki Bálint, Bán Bíborka

Hamarosan sor kerül a Területi Diákolimpia Diák 1 és 2 korosztályának bajnokságára, majd két hét múlva a serdülők Kadet bajnokságra is.

János háláját és köszönetét fejezte ki  a szülői közösség felé, hiszen nélkülük nem jöhetett volna létre eme kis közösség. Az edző azt is elmondta, hogy minden „gyermekére” büszke és még csodás együtt töltött éveket kívánt.

Mi is  kívánunk mindannyiótoknak sok sikert és szép eredményeket a jövőben.

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (60 db kép)
MEGOSZTÁS