A soltszentimrei Csonka toronyhoz vezető zarándoklatot hagyományteremtő szándékkal indították el, s immáron a hetedik alkalommal, szeptember 8-án került megrendezésre. Zarándok útjukat azért teszik meg, hogy felhívják a figyelmet a hit erejére, a fiatalok fokozottabb védelmére, a magyarok összefogására,  az erkölcsi és szellemi tisztulás és megbocsájtás fontosságára.

-Hirdetés-

Az útvonal 33 km hosszú és Szent Imre herceg feltételezett haldokolási útján vezet végig, amely a herceg feltételezett megsérülésének helyszínéről indult a soltvadkert-selymesi erdőből. A zarándoklat végére több, mint száz ember gyűlt össze, hogy megtekintsék a misztikus fényjelenséget és meghallgassák a rendhagyó szent misét a soltszentimrei pusztatemplomban.

A program hajnali 5-kor kezdődött a soltvadkert-selymesi erdőben, ahol a kiskőrösi plébános úr mondott imát zarándoklókért és megáldotta őket, így hitben megerősítve elindultak a zarándokok. Útjuk során a vándorokat Tabdin a Művelődési Házban és Csengődi Templomnál is vendégül látták, majd tovább folytatták útjukat Soltszentimre irányába. A zarándoklat emelkedett hangulatban telt, hisz útközben énekeltek és imádkoztak. A menethez útközben is többen csatlakoztak.

A Toronyhoz körülbelül negyed ötre érkeztek meg, ahol már a soltszentimrei hívek várták őket, saját készítésű süteményekkel és hideg vízzel. A szentmise melyet ebben az évben az orgoványi plébános tartott, a fényjelenség után kezdődött.

A szent beszéd balzsam volt a léleknek, hiszen Szent Imre küldetéséről, a család fontosságáról, az összefogásról, értékeink felismeréséről és hitben való megerősödésről szólt.

A fényjelenség egyesek szerint azért látható, mert Szent István egy templomot emeltetett Szent Imre halálának emlékére, mely Soltszentimre határában történt. A templomot úgy tájolták, hogy fia halálának évfordulóján, a lemenő napfénye a torony két kis ablakán átszűrődve megmutatja Imre halálának helyét, idejét. Hogy igaz-e, vagy sem, azt ennyi idő távlatában nehéz bizonyítani. A fényjelenség megérinti az embert mely felemelő érzést a mise csak még jobban elmélyít. Legközelebb jövő évben – szeptember 7-én – tarthatunk a zarándoklókkal. Járjunk utána és legyünk részesei a csodának.

T.D.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (96 db kép)