2018. szeptember 11-én, kedden a kiskőrösi Család-és Gyermekjóléti Központ kihelyezett esetmegbeszélést tartott Akasztón. A nap házigazdája az Idősek Napközi Otthona volt. A megbeszélésre, Kiskőrös Járás Család-és Gyermekjóléti Szolgálatainak családsegítői érkeztek, különböző településekről.

-Hirdetés-

A rendezvény Szabó Etelka nyitóbeszédével kezdődött, majd Suhajda Antal polgármester, Némethné Nagy Nóra jegyző, Péczkáné Hegedűs Mária és Turúné Letoha Bernadett intézményvezető, valamint Kovács Ágnes intézményvezető helyettes mondott köszöntő beszédet. A vidékről érkezett vendégek (kollégák), a rövid szakmai beszélgetést követően, végig járták az Idősek Napközi Otthonát, megismerve az itt folyó szakmai tevékenységet. Az intézmény bemutatását követően, Endrődiné Sámuel Zsuzsika birodalmában, majd a Piri-Para Alkotóházban ismerkedtek meg a népi művészet csodáival. A tárlatvezető Kisléghy Györgyné, Fürge Ujjak Kézimunka Kör vezetője és Endrődiné Sámuel Zsuzsika volt, akik bevezettek a kézműveskedés világába.

A következő megálló az Akasztói Halászcsárda és Horgásztó volt. Szabó Csaba fogadta a vendégeket és bemutatta a családi halgazdaságot. Majd az ebéd következett. Meglepetésként egyedi tortával lepték meg a házigazdák a vendégeket, megerősítve őket, hogy a mai rohanó világban óriási szükség van a családsegítők munkájára.

A nap zárásaként MEGLEPETÉS programot szerveztek, amit csak a helyszínre érést követően lepleztek le. Gulyásné Bengő Margitka jóvoltából egy relaxálós, meditációs foglalkozás részeseivé váltak. Nagyon fontos, hogy hétköznapi hőseink kellő figyelmet kapjanak. A szervezők remélik, hogy a kihelyezett esetmegbeszélés során minden résztvevőnek sikerült egy kicsit kiszakadnia a munkahelyi gondoktól és feltöltődve visszatérni a családokhoz, hogy hatékonyan tudjanak a továbbiakban is segíteni a családokon.

T.D.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (17 db kép)
MEGOSZTÁS