Az egyetlen kereszt a Dunaföldvár-Kecskemét közötti 52-es főút mentén a Kígyósi Csárda és Panzió mellett található. A hatalmas forgalmat bonyolító főúton balesetek is gyakran előfordulnak. Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítójának javaslatára, hogy állítsanak keresztet, Hodován László, a csárda tulajdonosa szívügyének tekintve az ötletet, a közösségi összefogás eredményeként, 2006. augusztus 20-án kőkeresztet avattak Szent Kristóf, az utazók védőszentje tiszteletére.

-Hirdetés-

Az időjárás viszontagságai és a nagy forgalom okozta környezeti hatások következtében a Krisztus korpusza eloxidálódott, több helyen megtelepedett a moha és a betűk is megkoptak. Az időszerű felújtást is Borsos István izsáki kőfaragó mester, az eredeti kőkereszt építője végezte. A megújult szakrális emlék avatására 2018. szeptember 11-én került sor.

Az ünnepségen elsőként Farkas Pál, a Porta Egyesület munkatársa köszöntötte a vendégeket. Gubacsi Gyula, Fülöpszállás polgármestere hozzátette: a település számára fontos minden turisztikai és vallási emlék, így ez az útszéli kereszt is. Hodován László tulajdonos megemlítette, hogy a kereszt mára már kisebb zarándokhely lett: így a hamvak szórása, és a Halottak Napján az emlékező gyertyák sokasága. Farkas P. József, a Porta Egyesület nevében elmondta: az elmúlt években 88 keresztet újítottak meg és szeretnék ezt a munkát tovább folytatni. A rendezvényen részt vett még dr. Fekecs Dénes őrnagy, az izsáki rendőrőrs parancsnoka, valamint Pigniczki Csaba, a Kiskunsági Nemzeti Park területi felelőse is, aki megerősítette, hogy a hiányzó tuja is pótlásra kerül. Az avató ünnepség közös imádsággal zárult.

Az 52-es út mentén, a Kígyósi Csárda és Panzió mellett emelt kőkereszt, Szent Kristófnak, az utazók védőszentjének méltó megjelenítője.

ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÁLLÍTTATOTT
ITT EZ A KERESZT – KŐBÖL
SZÜLETETT IMÁDSÁG.
KÉRJÜK KEGYELMÉT, HOGY SZENT KRISTÓF
AZ ÚTON JÁRÓK VÉDŐSZENTJE KÖNYÖRGÉSÉRE
VIGYÁZZON AZ ERRE HALADÓKRA.
VEZESSE HAZA AZ APÁKAT, ANYÁKAT,
GYEREKEKET ÉPSÉGBEN, EGÉSZSÉGBEN,
LELKI ÖRÖMBEN FÖLDI UTUNK VÉGÉN
PEDIG FOGADJON BE MINDANNYIUNKAT
AZ ÖRÖK HAZÁBA.

-fg-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
MEGOSZTÁS