A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában a hazai környezetben igen jól szereplő Akasztó FC II. csapata a Kecel Senior FC gárdáját fogadta. A két együttes csatája csak a mérkőzés utolsó harmadában dőlt el.
Akasztó FC II-Kecel Senior FC 3-0 (1-0)
Akasztó FC II: Borsik – Gubán (Tóth T.), Tóth Z. (Szabó A.), Kothencz, Pecznyik, Szabó M. (Lázár K.), Tóth S. (Bódi), Csehi, Végh (Szabó Sz.), Madácsi, Biber T.
Edző: Tóth János.
Kecel Senior FC: Tóth T. – Kazinczi, Majer (Bús Cs.), Árvai, Filus, Vargacz, Bennő, Bleszák, Bús Gy. (Balogh K.), Szabadi, Juhász.

-Hirdetés-

A mérkőzésre a keceliek készültek nehezebben, akiknél a nyár folyamán komoly változások voltak. A vendégek keretéből többen eligazoltak a bajnokság kezdete előtt, így az utolsó pillanatokban már komolyabb erősítéséket már nem tudtak végrehajtani. A csapathoz a nyár folyamán csupán két játékos érkezett Kiskunhalasról Árvai Rolnad és Kazinczi Tamás személyében. A találkozó kiegyenlített első félidőt hozott, amely során a hazaiaknak Végh István szerezte meg a vezetést a 29. percben (1-0). Sokáig nyílt volt a találkozó, mely a hajrában dőlt el. Az akasztóiak részéről Biber Tamás lőtt gólt a 76. és a 88. percben, így végül magabiztos 3-0 arányú győzelmet könyvelhettek el a vendéglátók.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS