A Neumann János Egyetem 2018 őszén is folytatja „Hírös Szabadegyetem” címmel elindított előadássorozatát. Az Egyetem hivatásának tekinti, hogy  tudományos, kutatási eredményeit minél szélesebb társadalmi rétegekkel, közérthető formában megossza, és az egyetemnek otthont adó településen, a társadalmi felelősségvállalás és a tudománynépszerűsítés, a tudományos ismeretterjesztés jegyében meghatározó szerepet vállaljon. A több tudományterületet is érintő, érdekes és aktuális témákat feldolgozó előadások – a nemzedékek közötti kapcsolatok erősítése érdekében – az idősebb és fiatalabb generációk számára is hasznos, értékes információkkal szolgálnak.

-Hirdetés-

A „Hírös Szabadegyetem” – kötetlenebb formában, de „hivatalos” keretek között – hiteles módon, naprakész, praktikus és gyakorlatias ismereteket kíván közvetíteni az érdeklődők felé. A „képzés” a „hallgatók” számára 2018 őszén is ingyenes formában, féléves menetrend szerint zajlik. Az előadásokat az adott témakörben elismert szakemberek tartják. A féléves kurzus sikeres elvégzéséről az Egyetem – hasonlóan az előző félévhez – „elismerő oklevelet” állít ki. Az előadásokról videofelvétel készül, amelyet az érdeklődők a Kecskeméti Televízió honlapján később is megtekinthetnek. Az előadásokra szerdai napokon 16:30-tól kerül sor, a Városháza felújítása miatt ebben a félévben új helyszínen, a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Kar Dísztermében (Kaszap utca 6-14. II. emelet).

Programelemek:

2018. szeptember 26. 16.30: Dr. Pintér István, főiskolai tanár 
(NJE GAMF MIK): „A mesterséges intelligencia múltja és jelene”

2018. október 10. 16.30: Dr. habil. Kozmács István, főiskolai 
tanár (NJE PK): „Nyelvrokonság – nyelv, rokonság – őstörténet”

2018. október 24. 16.30: Dr. Homoki Tamás, alpolgármester 
(Kecskemét Megyei Jogú Város): „Városmarketing Kecskeméten. Miért és 
hogyan?”

2018. november 7. 16.30: Dr. Vojnich Viktor, egyetemi adjunktus 
(NJE KVK): „Gyógynövények sokoldalú haszna és felhasználása”

2018. november 21. 16.30: Dr. Tanács János, egyetemi docens, 
tanszékvezető (NJE GTK): „A Challenger-katasztrófa kommunikációs 
tanulságai”

2018. december 5. 16.30: Dr. Szatmári Zoltán, főiskolai tanár, 
sportközpont vezető (NJE PK): „Tények és tévhitek a testedzésben”

Kép(ek): illusztráció

MEGOSZTÁS