A magyar gazdákat nem érintette olyan súlyosan az idei aszály, mint nyugat-európai társaikat, ugyanakkor a kormány komplex öntözési program bevezetésével szeretné elejét venni a hasonló problémáknak – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel csütörtökön.

-Hirdetés-

A közleményben idézik Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkárt, aki Mezőhegyesen, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai napján a jövő legfontosabb mezőgazdasági feladatai között emelte ki az öntözés-fejlesztést. 

Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy a napokban megjelent kormányhatározat 2020 és 2030 között évente legfeljebb 17 milliárd forint fejlesztési forrást rendel a célok megvalósítására – mondta az államtitkár. Létrejön egy, az Agrárminisztérium felügyelete alatt működő öntözési ügynökség is, amely koordinálja majd az ezzel kapcsolatos feladatokat – tette hozzá.

Beszámolt arról, hogy az idei nyári aratás fennakadások nélkül zajlott le Magyarországon, holott Európa más részein a rendkívül forró és száraz időjárás miatt jelentősen csökkent a termés és nehézkes volt az aratás. A nemzetközi és hazai piacokon már most látható, hogy a terméskiesések jelentősen megemelik a magyar gabona iránti külpiaci keresletet, amely a hazai piaci árak emelkedését is maga után vonja. Az elmúlt hetekben látható 5-10 százalékos áremelkedéséből adódóan a hazai gabonatermesztők az idei évet várhatóan nyereségesen tudják zárni, ami a hazai gabonaágazat közép- és hosszú távú kilátásai szempontjából megnyugtató – jegyezte meg.

Az államtitkár elmondta, a kukorica és a napraforgó betakarítása megkezdődött, eddig a vetésterület 10-15 százalékáról került le a termés. Összességében átlagos termés várható.

A szántóföldi gazdálkodást idén is segítette az uniós alap- és zöldítési támogatás – tette hozzá az államtitkár. Idén több mint 172 ezer gazdálkodó, csaknem 5 millió hektárra igényelt támogatást. Az egy hektárra vetített átlagos támogatási összeg idén megközelíti a 70 ezer forintot – közölte Feldman Zsolt.

Forrás:mti.hu

MEGOSZTÁS