Az általános iskolai évek sokak életében nagyon meghatározóak voltak, ezért sokkal, évekkel később is jó érzés egy osztálytalálkozó. Munka, család és egyéb elfoglaltságok mellett azonban nem egyszerű az ilyen események megszervezése. Így volt ez Tázláron is 2018. szeptember 22-én a 20 éves találkozóval, melyet Bódi-Balázs Beáta és Egriné Vörös Barbara szervezett meg.

-Hirdetés-

Első és legfontosabb dolguk a megfelelő időpont kitűzése volt, hogy lehetőleg mindenki részt tudjon venni. Ennek ellenére így is a 20 főből álló osztályból csupán 10-en tudtak megjelenni, de így is jól érezték magukat a jelenlévők és akkori osztályfőnökük Mészáros Irén.

A „bemutatkozós” rész után felültek a nosztalgiavonatra és minden egyes régi sztorit és poént felemlegettek. Egy páran a faluban maradtak, volt aki távolabbra költözött szülői házától, míg volt olyan is, aki külföldön próbált szerencsét a jobb megélhetés reményében.

Ezek a találkozók amolyan irányjelzők. Egyrészt láthatjuk, hogy kiből mi, ki lett. Az egykori szótlan csendes kislány harcias amazon lett, vagy egy sikeres vállalkozás céltudatos vezetője, avagy a korábban megrögzött agglegény-típus mára már háromgyerekes családapa lett. Ki belföldön, ki külföldön él. Láthatsz megannyi különös csodálatraméltó életet, hiszen mindenki a rendelkezésére álló és felismert lehetőségeinek a maximumát hozza ki életéből, és nem ritkán olyan megélt eseteket lehet hallani, ami legtöbbünket összeroppantana, míg mások továbblépnek.

Az osztálytalálkozó egyik legnagyobb értéke abban rejlik, hogy visszajelzést kapunk (legtöbbször önmagunktól), hogy az az út, amin haladunk, olyan út-e, amin mennünk kell tovább, vagy netán eljött a változások ideje? Ha mégis megtesszük, talán elegendő az is, hogy feltegyük magunknak ezt az egyszerű kérdést: az életem olyan-e, amilyennek szerettem volna?

Miután régi termükben egymásra hangolódtak, átmentek a Rodeoba és finom vacsora mellett folytatták eme ritka találkozás szívmelengető pillanatait.

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS