Háromszázmillió forint értékű keretszerződést írt alá a MÁV a vasúti területeken létrejött illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében – közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

-Hirdetés-

A jelenlegi jogszabályok szerint az ingatlan tulajdonosa felelős a területén található hulladékért – írták, kiemelve: a vasúti területeken és a nyílt pálya közelében található illegális szemétlerakók nem a MÁV tevékenységéből származnak. A több 10 ezer köbméterre tehető hulladékmennyiség jellemzően lakossági, kommunális hulladékból, használt műszaki cikkekből, építési törmelékből és zöldhulladékból tevődik össze.

Közleményük szerint a vasúttársaság tavaly 165 millió forintot költött az illegális szeméthalmok felszámolására és 8850 tonnát szállíttatott el vasúti területekről országszerte. A legnagyobb, a budapesti, Rákospatak utcai illegális hulladéklerakó volt, ahonnan 4666 tonna, míg Szajolból 2698 tonna gazdátlan szemét elszállításáról kellett gondoskodnia a MÁV-nak, de sok más helyszínről is elvitette a mások által elhagyott szemetet. 

A vasúttársaság elkészítette az illegális hulladékhalmok felszámolásáról szóló stratégiáját, s jelenleg is több helyszínen folynak előkészítő felmérések, valamint beszerzési és közbeszerzési eljárások.

Kitértek arra is, hogy tavaly ősszel – a MÁV főtámogatásával – megtartott Ökoindustria kiállításon a felszólaló döntéshozókkal és érintettekkel egyetértésben munkacsoport létrehozását is kezdeményezte az illegális szemétlerakással kapcsolatos problémák megoldására. A munkacsoport vezetésével várhatóan októberben kezdődnek azok a szélesebb körű egyeztetések, amelyek a szükséges jogszabály-módosítási csomagot és az illegális hulladéklerakás megelőzésére, felszámolására vonatkozó akciótervet készítik elő.

Ezzel együtt kiemelték: “látványos eredményt” elérni csak tudatosabb társadalom, tudatosabb lakóközösség közreműködésével lehet, ezért a vasúttársaság a környezettudatos magatartás fontosságára is felhívja a figyelmet.

Képünk illusztráció
Forrás: MTI

MEGOSZTÁS