Ahogy járok-kelek bócsai körökben, leesnek a félszavak. Ezeket felszedegetve előbb-utóbb összeállnak a komplett történetek. Olyanok, amelyeket mindenki ismer, hallott róla, illetve „valaki mesélte egyszer”. Ki hinné, hogy még az országos folyamatokra is hatott községünk? Na, nem csupán a XIX. századi betyárvilággal, Bogár Szabó Imrével.
Ezúttal a közelmúlt eseményeire nyitunk kaput, mégpedig a 80-as évek egyik titkos nyomdájára. Ennek helyszíne az ezer titokkal övezett Zöldhalom pusztán volt. Demszky Gábor, Kőszeg Ferenc, Baranyi Ferenc és még ki tudja, hány ellenzéki, mozgalmi ember fordult meg itt az 1980-as években…
Az országban ekkortájt több helyen készültek titokban olyan nyomtatványok, újságok, tanulmányok, melyekben a kommunista hatalom bírálata volt a fő vezérfonal. A szerzők között volt bel- és külföldi magyar szakember egyaránt. Sokan álnéven írtak benne, mint pl. Bokros Lajos későbbi pénzügyminiszter is. A különböző anyagok kiadása 1981 decemberében vette kezdetét, és a rendőri nyomozás, ill. atrocitások ellenére egészen a rendszerváltásig működött, annak éppen egyik szellemi bázisát biztosítva.
Egy budai kávézóban
Nyári délután: a nyolcvanas évek kalandos történéseiről beszélgetünk egy fővárosi kávézóban. Velem szemben egy lassan nyugdíjas korú, ám így is csinos, hajdani polgárjogi aktivista, Hodosán Róza. Ő annak idején úgy volt „bócsai”, hogy nem volt benne biztos, vajon biztonságban vannak-e itt, vagy a következő órában elfogják a faluban, illetve a Zöldhalomban lévő titkos tanyán. Kávézunk, közben meséli a 30 évvel ezelőtti krimit!
De először is: mit is kell tudni erről a dologról annak, aki nem élt még akkor?
1982-ben, még a Kádár-rendszer kései virágzása idején alakult meg titokban az AB Független Kiadó, amely szamizdat folyóiratok mellett magyarországi, kelet-európai, valamint más külföldi írók – a hivatalos nyilvánosság által tiltott, meg nem jelentetett vagy cenzúrázott – politikai, történeti és szépirodalmi munkáit adta ki folyamatosan. A „szamizdat”-szó egyébként eredetileg orosz kifejezés: „szam iz daty”, azaz „saját maga által kiadva”. Hodosán Róza – akkor Demszky Gábor politikus felesége – az AB kiadó munkatársa volt. Egy személyben nyomdász, szerkesztő, terjesztő és korrektor. Így mesél:
A sárga Zsiguli
Bócsa, 1987. december
Miután a Népszínház utcai papírboltban megvettük a szívópapírt a titkos nyomdához, bepakoltuk Kőszeg Feri piros Toyota autójába, és végre elindultunk. Ferinek és családjának az autót Németországban élő anyja vásárolta. Akkor már Ferinek sem volt állása, Éva volt a családfenntartó, de a három gyereket és a családot egyedül nem tudta volna eltartani. Megélhetésükhöz hozzájárult még a Feri családjának hagyatéka, a fogorvosi rendelő, amit bérbe adtak.
Délután fél három lehetett. Hátul Nagy András és én ültem, elöl Feri és Ottília. A Beszélő és a Hírmondó c. titkos, ellenzéki kiadvány egyszerre, ugyanazon a helyen készült. Ez volt az első alkalom, eddig mindig vigyáztunk, hogy a két dolog véletlenül se keveredjen össze. Akkor már mi csináltuk a Beszélőt is.
Hátul az volt a dolgunk, hogy figyeljük, követnek-e. Sajnos követtek. Rögtön az indulás után kiszúrtuk az első kocsit. Lada 1500-as, három középkorú férfi, CB-rádió-antenna, s valóban utánunk jönnek. Elég hamar érzékelték, hogy észrevettük őket. Kisvártatva megelőztek, majd eltűntek a szemünk elől. Nem telt el sok idő, a második autót is kiszúrtuk. Ez így ment egy darabig, mi észrevettük, ők észrevették, eltűntek, újabb kocsi állt be. Négy-öt autót vehettünk így észre, amikor úgy tűnt, nem jönnek tovább utánunk.
Aztán amikor nem követett senki, rövid tanakodás után elindultunk az ötös út felvezető szakaszához, és közben állandóan figyeltük, jönnek-e utánunk. Aztán kissé megnyugodva mentünk tovább az akkori 5-ös úton. (M5-ös autópálya akkor még ugyebár nem volt.)
Amikor Kecskemétet elhagyva, másfél óra utazás után lekanyarodtunk a főútról, ismét megálltunk az erdő szélén, s figyeltük, valóban nem jönnek-e. Már sötétedett. Negyed órát vártunk, de egyetlen autó sem kanyarodott le az útról. Megindultunk tovább, immár a földúton.
Bócsa-Zöldhalompuszta
Somogyi Laci és Erzsike tanyája akkor már lassan három éve működött mint illegális nyomda. Székesfehérvárról költöztek ide, azzal a számomra kissé felfoghatatlan céllal, hogy teheneket fognak tartani, gazdálkodnak, s ezzel keresik a kenyerüket. Mint vidéken született és felnőtt ember, sohasem tudtam megérteni, valaki ezt hogyan tudja vállalni saját akarattal, kényszer nélkül. Számomra tanyán lakni a nagyon kemény fizikai munkát jelentette. Hajnali kelés, az állatok megetetése, begyújtás, vízhordás, itatás, főzés, takarítás. Minden évszakban más, de hajnaltól estig tartó kemény munka, küzdelem a mindennapi megélhetésért. Villany és fürdőszoba nélkül. Otthonról sohasem elmozdulni, hiszen az állat mindennap enni kér.
Nehezen is ment nekik, nem voltak ehhez szokva. Nagyon sokat dolgoztak, leginkább Erzsike, de végül is a tehenészkedést abba kellett hagyniuk, sok adósságot halmoztak fel.
(folytatjuk)
Káposzta Lajos
