A sárga Zsiguli
A krimibe illő történet 1987 decemberében játszódik Bócsán. A hely maga véletlenszerű, az időpont nem annyira. A rendszerváltás küszöbén áll az ország: a kommunista hatalom még erősnek mutatja magát, de már nem az. A reformerek, ellenzékiek és szabadgondolkodók pedig még nem azok. Hazánkban, így a közeli bugaci laktanyában még szovjet csapatok állomásoznak, őrizve az akkori kommunista országok katonai szövetsége, a Varsói Szerződés (és maga a rendszer) biztonságát. Még nem sokan gondolnak arra, hogy ez 40 éve tartó állapot megszűnhet. Főleg arra nem, hogy már csak 2-3 év van hátra…
Az, hogy Bócsán tudott-e valaki arról, hogy mi zajlik több éven keresztül egy Zöldhalomban megbúvó tanyán, nincs biztos információnk. Sokan tudni vélik a régi titkokat, de hogy ez utólagos információ-e, vagy már akkor rebesgettek valamit…?
Egy budapesti kávézóban folytatjuk a beszélgetést a hajdani bócsai titkos nyomda egyik aktivistájával, Hodosán Rózsával. Az ő keze alól számos olyan kiadvány került ki — pl. a Beszélő és a Hírmondó — mely a titkos terjesztői hálózaton keresztül néhány hét alatt eljutott azokhoz az értelmiségiekhez, akik közül többen az 1989-90-es rendszerváltás kulcsfiguráivá váltak.
Miért pont Bócsa? — teszem fel a kulcskérdést.
Tulajdonképpen így jöttünk mi össze velük, hogy ennek a Székesfehérvárról ideköltözött férfiúnak, Somogyi Lacinak nem működött igazán jól a tanyája. Nagy Bálint barátunk összehozott vele, sokat beszélgettünk, majd Demszky Gábor kinézte a tanyájukat illegális nyomdának. Ezért mi fizettünk neki, de valahogy el kellett magyaráznia, mit keresnek ezek a vendégek ilyen gyakran nála. Lacinak volt három lova, és úgy tudták róla a környéken, hogy az idegenek, akik hozzá járnak, lovagolni jönnek. Mi mindent elkövettünk a látszat megtartására. Még bementünk a boltba is, beszélgettünk a budapesti életről, meg hogy milyen jó üdülni itt, a pusztában!
Több éven keresztül működött Bócsán a titkos nyomda
A tanya négy és fél kilométerre volt a Soltvadkertre vezető úttól. Sokszor jöttem gyalog a dűlőúton, hiszen általában később jöttem, mint Gábor. Akkor vonattal jöttem Kecskemétig, onnan pedig stoppal a lekanyarodóig. Néhány tanya esett útközbe, a többi erdő, szántóföld. Az ő tanyájuk már közvetlenül a Kiskunsági Nemzeti Park szélén volt, az erdő mellett. Arról a bekötőútról az utolsó tanya. Az erdő belsejében pedig orosz lőtér működött.
Napirend a „tanyán”
6:00 Ébresztő, reggeli
8:00 A munka megkezdése. Sokszorosítás a stencilgéppel, a papír méretre vágása, csomagolás, majd a titkos kiadványok terjesztőhöz való elszállítása
12:00 Ebéd Somogyiné Erzsike jóvoltából
13:00 A munka folytatása az éjszakai órákig
A terjesztői hálózat részére 400-asával történt a csomagolás, onnan pedig 20-as csomagokban ment tovább. A kiadványokat pénzért árulták a bizalmi emberek (bekerülési költség).
Elérkezünk ahhoz a bizonyos 1987. decemberi naphoz. Ekkor Kőszeg Feri piros Toyota autójával jöttünk ide Budapestről. Megérkezésünkkor mind a három kutya előjött. Volt egy német juhászuk, egy kuvaszuk és egy tacskóhoz hasonló kicsi ebük. Ezek az állatok nem engedtek be idegent a tanyára. Kipakoltunk az autóból, behordtuk a papírt, a festéket. Leültünk vacsorázni. A krumplis tésztánál tartottunk, mikor beviharzott Gábor.
Lebuktunk, kiabálta. Tele van a környék rendőrökkel (mi így hívtuk az állambiztonságiakat is), Feri, azonnal vidd innen az autódat, mert nemsokára ránk találnak. Akkor már teljesen sötét volt. A többiek nem vették komolyan Gábor izgatottságát. Én éreztem, baj van.
Gábor kérdezte, mi volt útközben. Amikor elmeséltük, arra következtetett, csipogó van az autón, azért nem vettük észre, hogy követnek. Újra szólt Ferinek, pakoljon össze, és menjen. Feri nyugodtan ült tovább, és evett. Azt mondta, a krumplis tészta a kedvence. Nagyon nagy kiabálás következett.
Gábor elmondta, hogy őt azért nem vették észre, mert a zöld Volkswagen Variantját aznap cserélte el egy citromsárga, 11 éves Lada 1200-asra. Ez a bizonyos sárga Zsiguli, ami megtévesztette a nyomozókat. A rendszámról nem lehet semmire következtetni, mert az autó a szerelő feleségének a nevére volt íratva. Már sötét volt, tehát a bent ülőt nem lehetett látni.
Ő viszont azt látta, hogy több követőautó járkál a tanyák között, s valamit keresnek. Az ős sárga Zsigulija kilógott a többi tanyasi kocsi közül, hisz feltűnő volt a jó állapota. Társaink ugyan ezután sem hitték el Gábor történetét, de gyorsan bepakoltuk a már összehordott Beszélőket Feri kocsijába, és Somogyi Laci (mint a helyet jól ismerő tanyasi ember) a dzsipjével átvezette Ferit az erdőn, az orosz lőtéren keresztül Orgovány felé. Az volt a taktika, ha Feri megérkezik Budapestre, elmegy Kis Jancsihoz, és minél több embert felhívnak, amiből a rendőrök azt a következtetést vonják le, hogy a szállítmány Budapesten van, nincs értelme tovább folytatni az akciót.
Laci visszajött, útközben minden rendben volt, nem követték őket. Nem is tudták volna, hiszen arra nem volt út. Akkor még gyorsan összeraktunk Beszélőket, majd minden olyan dolgot, ami a kis nyomdánkhoz tartozott, összepakoltuk, beraktuk a Gábor új autójába, és még éjszaka elindult Budapestre. Reggel előtt igyekeztünk mindent eltüntetni.
Demszky, a parasztasszony
Reggel, amikor mi többiek, felkeltünk, egy darabig vártuk, mi fog történni. Semmi nem történt. Ottilia és András jókat nevetett Gáboron, mert szerintük rémeket látott. Végül nekiláttunk folytatni a Beszélő összerakását, én pedig a stencilgépen elkezdtem lehúzni a Hírmondót.
Úgy 11 óra lehetett, amikor a kutyák nagyon ugatni kezdtek. Egy krémszínű Lada jött be a tanyára. Három férfi ült benne. A kutyák miatt nem mertek kiszállni. Néha megpróbáltak egy-egy ajtót kinyitni, de a három kutya rögtön ott termett.
Az ablakból figyeltünk, mi történik. Végül azt mondtuk, Laci menjen ki, s kérdezze meg mit akarnak. Mikor Ottilia és András meglátta az autót és a férfiakat, csak ennyit szóltak: ezek tényleg itt vannak.
Laci néhány percig beszélt velük, majd az autó elhajtott. Azt állították, eladó tanyát keresnek, amúgy Székesfehérvárról jöttek. Laci és Erzsike is onnan jött. Újságban olvasták, hogy eladó a tanya. Biztosak voltunk benne, hogy rendőrök. Még egész nap ott voltak, sok emberrel beszéltek, voltak a boltban, ott is eladó tanya iránt érdeklődtek, s persze mint Laci földije, Laciról is. Demszky közben többször megtette az utat Budapest és Bócsa között. Parasztkendőben járta az utat a főváros és a tanya között. Ami elkészült, elvitte, és a nagy terjesztői hálózatban szétszórta.
Néhány nap alatt a Hírmondó is elkészült, és mindent el tudtunk vinni. Azzal tisztában voltunk, hogy ez a nyomda lebukott. Többé ott nem készült semmi.
Mi minden volt egy-egy ilyen titkos kiadványban?
A füzet méretű újságban a kommunista rendszer bírálata mellett helyet kaptak gazdasági tanulmányok, valamint társadalmi jelenségeket bíráló írások. Megtaláljuk az akkor teljesen negatívan beállított 1956-os (ellen)forradalom eseményeinek, valamint egyes szereplőinek bemutatását. A nyugati kitekintés sem maradhatott el, hiszen számos olvasó így ismerte meg a működő kapitalista modelleket, lévén az ország elhagyására turistaként nem volt módja. A lelkes csapat 1981-ben kezdte el a titkos munkát, melynek egyik állomása volt Bócsa.
Bócsai besúgó?
Először is le kell szögeznünk, hogy más a besúgó és más az informátor. A besúgó beépül a szervezetbe és a résztvevők bizalmát bírva onnan tudósít a nyomozók (3/3-as osztály) felé. Ilyen Bócsán nem lehetett, viszont Hodosán Rózsa szerint a budapesti baráti körben igen. Az viszont, hogy a rendőrség körbejár és kérdez a faluban, ill. a tanyavilágban, majd a lakosság apró információkat ad, és a nyomozók ebből összeraknak valamit, elképzelhető.
A konspiráció olyan nagy volt, hogy Demszkyék a budapesti, adott esetben lehallgatott helyszíneken, lakásban ki sem ejtették Bócsa nevét. Somogyi Lászlóval, a zöldhalmi tanya tulajdonosával ha találkoztak is Bócsán kívül, azt titokban tették meg.
Káposzta Lajos
