A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 9. fordulójában két élcsapat rangadójára került sor. A dobogós helyekért küzdő Kecel FC gárdája a Kiskunfélegyházi HTK együttesét fogadta hazai környezetben.
A mérkőzés sokáig kiélezett csatát hozott, mely az utolsó 20 percben dőlt el és végül a keceliek 5-1 (0-2) arányú vereséget szenvedtek: Eifert – Horváth Á. (Brindza), Nagy G., Vata Z. (Urlauber), Patai, Nagy E. (Papp), Sendula P., Bajnok, Sendula J., Herczeg P., Nébl. Edző: Kis Péter. A mérkőzés a keceliek számára egy „hidegzuhannyal” felérő vendég góllal kezdődött a 2. percben (0-1). Egy védelmi hiba után a 32. percben ismét a vendégek találtak a hálóba (0-2). Az első félidőben sok hibával játszott a hazai csapat és a vendégek akarata érvényesült. A szünet után átvette a kezdeményezést a keceli gárda és az 53. percben Bajnok Noel találatával szépítettek (1-2). Az egygólos vendég vezetésnél előbb a kiskunfélegyháziak lőttek kapufára egy büntetőt, majd a hazaiak szintén úgy hagytak ki egy büntetőt, hogy a labdát az oldal kapufára lőtték. Amikor lendületbe jöttek volna a keceliek a hazaiak részéről Sendula Péter reklamálás miatt megkapta második sárga lapját és így a kiállítás sorsára jutott. A kiállítás után szétesett a keceliek játéka és az emberelőnyt kihasználva lőtt újabb gólokat a vendég csapat. A mérkőzés kimenetelét döntően befolyásolta a keceliek kihagyott büntetője és a hazai csapatból való kiállítás, így a végére magabiztosan nyerte meg a találkozót a kiskunfélegyházi gárda.

-Hirdetés-

Ifjúsági eredmény:
Kecel FC-Kiskunfélegyházi HTK 4-3 (2-2)
Gólszerző: Liska, Sipos-2, Kovács L.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS