Szavak, melyekkel a megye idegenforgalmi értékeit kellene jellemezni. Fotók, melyekkel ide lehet csalogatni a turistákat. Kisfilmek, melyek információként és kedvcsinálóként meghatározhatják a Kiskunság idegenforgalmának jövőjét.

-Hirdetés-

Többek között ez volt a témája annak a keddi tanácskozásnak, melyen a megye idegenforgalmi szakemberei gyűltek össze a bócsai Hungarikum és Civil Házban, hogy előkészítsék a jövő évi országos idegenforgalmi reklámkampányt.

A feladat és a felelősség nem kicsi: az év elején megrendezésre kerülő Utazás Idegenforgalmi Szakvásár díszvendége Bács-Kiskun megye és Kecskemét városa lesz. Úgy kell odaállni a Hungexpo vásárcsarnokba özönlő érdeklődők elé, hogy ők mindenképpen színesnek és vonzónak találják ezt a térséget.

Mint amilyenek is vagyunk!

Mint a megbeszélést vezető két menedzser, Csáki Béla és Kárpáti Rita kifejtették, a célközönség, mint ahogy a programajánlat is: sokrétű! Be kell vonni azokat a térségeket, melyek akár állandó jelleggel, akár időszakosan, de hozzá tudnak tenni valamit az idegenforgalmi paletta sokszínűségéhez. Mindenképpen szükséges azonban, hogy az adott rendezvény szervezői tudatában legyenek az idegen vendéggel járó felelősséggel. Ebben az esetben ugyanis alapkövetelmény jó program, a megfelelő infrastruktúra, a minőségi ellátás és a pontos információk biztosítása.

A másik kérdés a programcsomagok összeállítása és meghirdetése: mennyire lehetünk tematikusak és mennyire bízhatjuk a választást az esetleg tanácstalan vendégre? Mindenképpen készülnek prospektusok és kisfilmek, melyek terjesztése és a célcsoporthoz történő eljuttatása szinte nagyobb feladat, mint maga az anyag összeállítása. Témák szerint kihangsúlyozandók a boraink, a fürdőink, a rendezvényeink, a kerékpáros túrák útvonalai és a múzeumok kínálata. Ennek egyik különleges célcsoportja a cégek csapatépítő foglalkozása, melyre egyre nagyobb az igény. Káposzta Lajos szervező szerint egyre inkább kialakulóban van az a réteg, amelyik nem (csupán) berúgni jön ide e célból, hanem igényel kulturális programot, találkozást és mindenek előtt egy felnőtteknek szóló vidám és tartalmas versenyt.

Tóth Anett a kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpont kapcsán elmondta: egyre több az osztálykirándulás, és ez komoly perspektívát jelent a jövő turistáinak „képzése” kapcsán is. Viszont ha már képzés, többen megjegyezték, hogy a pedagógusképzésben nagyobb hangsúlyt kell helyezni a tanárok szabadidő szervezői, közösségi munkás készségeinek fejlesztésére.

A megyei idegenforgalmis csapat legközelebb is Bócsán találkozik, hiszen november 10-én a Bócsator Böllérfesztivál díszvendége — Mexikó mellett — Bács-Kiskun csapata lesz, Rideg László elnök vezetésével!

Káposzta Lajos

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS