Tázláron hétvégi programként vehettünk részt a közösségi összefogás erejével a helyi óvoda melletti játszótér kerítésének lefestésében.

-Hirdetés-

De miért is volt rá szükség?
A játszóteret semmi sem óvta, sem kerítés, sem pedig egy olyan növényzet, mely ezt elkerítené. Szerencsére sok a gyermek kis falunkban, de ha a játszótérre szeretnénk kivinni csemetéinket, egy óvatlan pillanatban veszélyes is lehet, mivel kerítés híján ki is rohanhatnának az útra. Ennek tükrében döntött úgy közösségünk, hogy gyermekeink biztonsága érdekében sövény és fa kerítéssel határolják körbe a játszóteret, megóvva ezzel a gyerekeket. Így esett hát, hogy a falu apraja s nagyja (hozzávetőleg 40 felnőtt és gyermekeik) munkálkodott ezen a csodás őszi napon. Kis csapatunk eggyé kovácsolódva tette színesebbé a védelmező kerítést. Ennek megmunkálására felajánlások érkeztek, mint a csiszolópapír, ennek segítségével tudtuk simábbá varázsolni a megmunkálandó felületet, a festőecsetek, a kis festőhengerek és persze a legfontosabbak, a színes festékek.

Mindez egy egész napos program volt. Így ebédidőben Hegedűs István isteni finom paprikás krumplijából lakmározhattunk, és volt olyan is, aki sütivel kedveskedett.

Tázlár egyébként is híres színes biciklijeiről, hiszen minden utca elején található egy-egy beültetett virágos bicikli.

Kis falunk szemmel láthatóan magáénak érzi a színes arculatot. Kívánom, hogy sok-sok ilyen összefogást vigyünk még véghez közösen!

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS