2008 óta a Tabdi közösségi élet egyik üde színfoltja, Fodor Zoltán vésnökkel, aki a legapróbb mintákat is képes rávésni különböző tárgyakra. Élete során több területen is megmutathatta már tehetségét, a festéstől kezdve a kerámia munkákig, termékeiről elmondható, hogy igazán kiemelkedőek. Ebben a cikkben mesél nekünk műhelytitkokról, munkásságáról és mindarról hogyan jutott el idáig.

-Hirdetés-

Nagyapja Teleki Pál grófnál volt fővadász, s birtoktartó. Édesapja pedig fegyvermester, innen eredt az ötlet, hogy kipróbálja magát fegyvervésésben, hiszen kézügyessége jó volt. 1999-ben, év végén vidékre költözött, ahol vadászfegyverek fa részére vésett.

Fodor Zoltán

Egy, a helyben dolgozó mester ajánlotta fel neki, hogy ügyességét látván próbálja meg magát fém vésésben is. Gyors váltás volt ez, mert már 2000-ben teljesen nulláról megpróbálta mindenféle segítség nélkül. Semmit nem tudott róla, mindennek saját maga járt utána,  szerszámait is maga készítette. Még azt se tudta hogy néz ki a vésnök satu. 2004-ben felkerekedett és elment a Budai Nemzetközi Vásárba (BNV), ahol egy belga vésnökkel találkozott. Tőle elleshetett ezt azt, apró cseprő trükköket, majd hazaérkezve kipróbálta mindazokat. Ez egy nagy szakmai ugrás volt életében. Kísérletezett, hogy milyen szerszámokkal jobb dolgozni. Majd díszkovács lett, ahol fegyvereket, pajzsokat, kapukat díszített. Több helyre is eljutott, mint Belgium, Németország, Ausztria. Fokozatos rutinszerzésének köszönheti, hogy később Hungarikum jelölt is lett. Egyrészt  a vésnökiség, másrészt az általa kitalált magyar  stílusnak köszönheti. Fegyvervésnökiségének 2012-ben vége lett s kések, kardok később karórák vésésével foglalatoskodott.

2017-ben, már önállóan újra indította mai napig sikeresen működő vállalkozását. Igaz sajnos Magyarországon annyira nincs kereslete, de külföldön annál inkább. Több jelentős személynek is vésett már pl.:a honvédelmi miniszternek, egy arab olajhercegnek, kinek puskájába 312 pici levelet kellett vésnie, ami a herceg családfáját szimbolizálta.

Nemesfémbe -a ráültetésen kívül- az összes vésnöki technikát tudja alkalmazni. Finom-mély, dombor, bulino, angol scroll, illetve ha van olyan megrendelése aminek az alapanyaga polírozott csont (scrimshaw magyarosítása: csontkarc), milliónyi pontból is képes képet készíteni.

Régi nagy álma, hogy egy magyar festményt véshessen. Édesanyjától kapott egy órát, minek hátuljára Székely Bertalan:Egri nők című festményét gravírozta bele. Egy nagyméretű festményről van szó, rengeteg apró részlettel, ő mégis megvalósította mindezt mindössze 4,5 cm felületen.

Ügyes kezének nem csak a vésni vágyok örülnek, hiszen Tabdi is sok mindent köszönhet neki, hiszen Fodor Zoltán aktív részvevője minden programnak, ahol úgyszintén hasznát veszik ügyes kezének. Sokszor segít a dekorációs feladatokban, nem csak a Tabdi Amatőr Színjátszókör tagja, hanem saját kezűleg készíti a díszletet, ami nagyon is feldobja a színdarabot.

K.E.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS