1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen.

-Hirdetés-

1990 májusa óta a forradalom október 23-i kezdőnapja Magyarország nemzeti ünnepe. Ebből az  alkalomból a Tázlári Művelődési Házban is megemlékezést tartottak, melyen Beke László köszöntötte a megjelenteket, ezt követően a 8. osztályosok emlékműsorát láthattuk az első osztályos táncosok produkciójával kiegészítve. A gyerekek műsorát Bán Róbert polgármester úr ünnepi beszéde követte, majd a szózat elhangzása után kivonult az ünneplő közösség a parkba. A kopjafánál koszorút helyezett el az önkormányzat nevében Bán Róbert polgármester és Takó Gábor alpolgármester, az iskola és óvoda nevében Papné Csipak Andrea igazgatónő, valamint Szabadi Ferencné óvodavezető, továbbá Huczek Lajosné osztályfőnök vezetésével két 8. osztályos tanuló.

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS