Akasztón a Faluházban tartotta első konferenciáját a Vízkereszt Citerazenekar Egyesület 2018. október 27-én, szombaton. A rendezvény célja a citera zene megismertetése, népszerűsítése, szakmai ismeretek megosztása, s nem utolsó sorban a közös zenélés, éneklés öröme. Kiskunhalasról, Bócsáról, Soltvadkertről, Tázlárról érkeztek szereplők a konferenciára.

-Hirdetés-

Sózó József, mint a Kiskunhalasi Hagyományőrző Citerazenekar és Népdalkör vezetője értékes és igen érdekes információkkal látta el a lelkes közönséget. Megtudhattuk a citera múltját, jelenét, bepillantást nyerhettünk a citera készítés rejtelmeibe. Arról is tájékozódhattunk, hogy mely citera tartozik a „citerák Mercédesze” kategóriába. Bemutatta a citerák típusait, megszólaltatta a prím és tenor citerát, valamint a formájuk alapján elnevezett különböző típusokat. Ezen felül még különböző játszási technikák is sorra kerültek.

A második előadásban Fricskáné Tóth Tímea a Vízkereszt Citerazenekar tagja szintén a citera történetéről, fejlődéséről beszélt.

A mintegy 50 fő részvételével megrendezett eseményen együtt énekelte a közönség a szereplőkkel a jól ismert népdalokat, olyan hangerővel, hogy beleremegtek a falak. Ezután következett a finom vacsora, természetesen jobbnál jobb hazai borok és pálinkák kíséretében. A vacsora elfogyasztása után indult a közös örömzenélés. A hajnalig tartó mulatságban, nótázásban senkit nem kellett biztatni, hogy mondja el, melyik a nótája. Szinte egymás szavába vágva kértük a zenészektől a legkedvesebb népdalainkat, magyar nótáinkat.

A rendezvény szervezői köszönettel tartoznak Akasztó Község Önkormányzatának, Font Sándornénak, Oláhné Baksa Katalinnak, valamint Oláh Istvánnak a támogatásért.

 

T.D.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (13 db kép)
MEGOSZTÁS