Ebben az évben meglehetősen sokan tapasztalhatták meg azt, hogy darazsak, esetleg méhek fészkeltek be padlásaikra. A szakemberek visszajelzései alapján elmondható, hogy a szárnyasok elszaporodására az év melegebb hónapjaiban, legnagyobb mértékben június és október között számíthatunk, azonban a szokatlanul meleg őszies időjárás miatt ez kitolódhat akár novemberre is. Hazánkban általában a francia darázs, a német darázs, valamint a lódarázs okoz gondot. Szívesen fészkelnek az ember közvetlen közelében is, fészkeiket gyakran alakítják ki redőnytokban, padláson a cserép alatt, illetve nehezen megközelíthető rejtett helyeken.

-Hirdetés-

Sajnos az interneten sok jónak tűnő rossz ötlet olvasható, melynek következtében évente több haláleset történik gondatlan darázsirtó és méhirtó próbálkozások miatt. Akik nem szeretnének kockáztatni a házilagos darázsirtással, azok inkább hívjanak darázsirtó szakembert, aki a lehető legkevesebb kárt okozva a problémát rövid idő alatt orvosolni tudja.

A darázsveszély bejelentésének lehetséges módjairól, a darázsirtás folyamatáról és a lehetséges veszélyekről kérdeztem a darázsvadászt, Bognár Ádámot.

-Mióta foglalkozol darázsirtással?
-Két évvel ezelőtt, akkor még méhészként kezdtem el a darázsirtással is foglalkozni, amolyan mellékállásként. A tavalyi szezonban még egyedül dolgoztam, de idén már az egyik barátom, aki egyben a munkatársam is beszállt a közös munkába, tehát ettől az évtől kezdve, már ketten együtt végezzük a darázsirtást. Ez több szempontból is jó, de legfőképpen azért, mert jól tudunk csapatban dolgozni. Fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan képezzük magunkat, ezért az egészségügyi kártevőirtó végzettség megszerzését is kitűztük célul. Ezáltal a darázsirtás mellett kártevőirtó és légkondicionáló berendezés fertőtlenítő végzettségre is szert teszünk, bővítve ezzel profilunkat, fejlesztve ezzel szolgáltatásunkat. Itt szeretném kiemelni azt is, hogy nem csak az országon belül, hanem országhatáron kívül is vállalunk irtást.

-Mi a darázsveszély bejelentésének módja, hogyan lehet felvenni veletek a kapcsolatot?
-A hét minden napján, gyakorlatilag 0-24 órában elérhető vagyok telefonon, illetve Facebook-on is, de tulajdonképpen bármilyen úton-módon. Időnként előfordul, hogy nem tudom felvenni a telefont, de a lehető legrövidebb időn belül visszahívom a bejelentőt. Ezt mindig igyekszem szem előtt tartani, mivel nem egy olyan munkánk volt már, amikor az éjszaka közepén hívtak, hogy beszakadt a födém, betódultak a darazsak, siessünk a segítségükre. Természetesen egy percig sem tétlenkedtünk, azonnal a helyszínre indultunk, pontosan azért, mert tudjuk jól, hogy ez mennyire veszélyes és kellemetlen is tud lenni egyben.

-Mi van akkor, ha megtörténik a baj? Olyankor mit csinálnak a darazsak?
-Tódulnak befelé, mivel a darazsak csak azt érzik, hogy a fészek folytonossága megszakadt. Ők ezt támadásnak érzékelik, melyre védekezés gyanánt agresszív támadással felelnek, hisz tudjuk jól, hogy a legjobb védekezés a támadás. Elég összetett, ahogyan ők a világot látják. Amikor veszélyt érzékelnek, azonnal nekimennek az embernek, nem válogatnak.

-Minden esethez együtt mentek ki, vagy van esetleg olyan, amit megkülönböztetve kezeltek?
-A legtöbb esetben már együtt megyünk. Ez több szempontból is praktikus, mivel általában folyamatosan támadnak a darazsak, ahogyan haladunk befelé az épületbe. Általában a saralt födém szerkezet az, ami a legtöbb problémát okozza, mivel a légrés kiváló költőhely a darazsak számára. Alul-felül védett, jó hőszigetelő, a kis résekbe a darazsak könnyen bejutnak, ezáltal természetes ellenségeik, a madarak nem férnek hozzájuk.

-Mennyire veszélyesek ezek az állatok, mit érdemes tudni róluk?
-Ez relatív. Egy olyan ember számára, aki allergiás a darázscsípésre, nyilván már egy egyed csípése is életveszélyes. Az allergia szerezhető, nem csak veleszületett allergia létezik. Allergiás lehet valaki úgy is, hogy az allergén magas dózist ér el a szervezetében, amire a szervezet már allergiás reakcióval válaszol. Emellett borzasztó kellemetlen, ha megszúr. A méhekkel ellentétben egy darázs több szúrásra is képes, mivel nem szakad ki a fullánkja, mint a méheknek. Arra, hogy hány szúrás a halálos, nehéz lenne választ adni, hiszen rengeteg mindentől függ ez is.

-Mi a darázsirtás menete?
-Már az első telefonhívás alkalmával arra kérem a megrendelőt, hogy vázolja fel nekem az adott problémát, mert értelemszerűen igyekszem a körülményekhez képest preferálni a különböző eseteket. Ezt követően mi a lehető legrövidebb időn belül kimegyünk a helyszínre, majd felmérjük az adott esetet. Általában nagy meglepetés nem szokott érni minket, mert jól leírják, elmondják az adott problémát. Ezt követően kizárjuk az egyéb kártevők lehetőségét, illetve az esetlegesen védett állatok jelenlétét. Ha ezeket mind kizártuk, megközelítjük a fészket (bontás esetén a lehető legminimálisabb kárt okozva) majd eltávolítjuk azt. Helyére csapdát teszünk, a fészken kívül tartózkodó „visszatérő” példányok számára. Védekezés gyanánt az épületen idővel megjelenő rések tömítése, a kertben/udvaron lévő növények folyamatos kártevőirtása praktikus lehet.

-A darázscsapda nem nyújt megoldást ezekre a problémákra?
Darázscsapda? Létezik igen, de ezt nevezzünk inkább tüneti kezelésnek, hiszen ez a megoldás nem a kiváltó okot szünteti meg. Ezek az állatok elképesztő módon képesek szaporodni és mivel nagyon intelligensek is, idővel a darázscsapdát is ki fogják kerülni. Tehát elmondhatjuk, hogy ez semmiképpen sem egy végleges megoldás. Itt mindenképpen szeretném megemlíteni azt is, hogy a házilag gyártott darázscsapdába alkoholos, alkohol tartalmú folyadék is kerüljön mindenképpen, mert ha szimplán csak édes, akkor az a méhekre nézve igazán veszélyes. Ellenben, ha alkohol is kerül a csapdába, akkor arra nem repülnek majd a méhek, csak a darazsak. Szegény méhek így is eléggé pusztulnak, nem kellene rátenni erre még egy lapáttal.

-Házilag, saját kezűleg merjenek az emberek próbálkozni az irtással, vagy mindenképpen bízzák ezt szakemberre?
-A házi darázsirtást semmiképp sem ajánlom. Lehet, hogy azt gondolják, hogy ez így valamivel költséghatékonyabb módszer, de itt hozzátenném, hogy nem biztos, hogy költséghatékony az, hogy úgy áll neki valaki, hogy fogalma sincs, hogy mit csinál. Jártunk már úgy, hogy úgy hívtak ki minket darazsat irtani, hogy a férj már lebontotta a fél garázst, de még mindig nem találta meg a fészket. Ez jó példája annak, -ahogy a mondás is tartja- többe kerül a leves, mint a hús. Nem biztos, hogy érdemes, illetve felesleges kockázatot is vállal vele az ember. A másik indok, amiért nem javasolnám, az az, hogy nagyon csúnya meglepetés érheti az embert, hiszen időnként még mi is meglepődünk egy-egy eseten. Szakemberek lévén, mi már a röptük alapján is meg tudjuk saccolni, hogy kb. mekkora család élhet ott, de tényleg van olyan, amikor még minket is meglepetések érnek. Tehát összességében elmondható, hogy semmiképpen sem javaslom, hogy bárki házilag darázsirtásba kezdjen otthonában.

-Mi lehet az oka annak, hogy idén meglehetősen sok helyre hívnak titeket?
-Ez elég sok dolog függvénye, de talán mind közül a legjelentősebb ok, amiért ez így alakult, az az hogy megszűnt a természetes szelekció, melynek egyik módja az lenne, hogy az anyák nem tudnak áttelelni, mert olyan hideg van a földben, hogy elfagynak. Tehát mivel nincsen tartós hideg, nem fagynak meg az állatok, ezáltal sokkal több anya marad életben, ezzel együtt pedig exponenciálisan nő a családok száma.

-Mennyire veszélyes szakma ez? Gyakran előfordul, hogy titeket is megcsípnek?
-Szinte nincs olyan irtás, hogy ne csípjenek meg, hogy ne legyen egy-két szúrás rajtunk. De a csípéseket leszámítva is megvan a maga veszélye, hiszen sokszor magasban, tetőkön, födémeken mászkálunk. Volt már olyan is, hogy négyemeletes ház tetején végeztük az irtást.

-Melyik volt a legemlékezetesebb, legveszélyesebb darázsirtásotok?
-Tudnék szemezgetni, mert nagyon gyakran vannak ilyen helyzetek. Az idén feltűnően sok lódarázs volt. Nem tudom megmondani, hogy miért. Lehet, hogy nincs is különösebb oka, egyszerűen csak több eset jutott el hozzám. Voltak olyan hatalmas fészkek, amikor gyakorlatilag a teljes padlásfeljáró ajtó be volt építve. Munkánk extremitását az adja, hogy minden fészek nehezen elérhető helyen van, hiszen érthető módon betolakodóktól jól védhető helyekre fészkelnek. Mindezt szem előtt tartva természetesen igyekszünk minél kisebb kárt okozva eljutni a fészekig a darázsirtások során.

Ahogyan a szakember is említette, igazán hatékony megoldás nincs. Védekezés gyanánt az épületen idővel megjelenő rések tömítése, a kertben/udvaron lévő növények folyamatos kártevőirtása praktikus lehet. Ezen kívül léteznek különböző házi praktikák, amelyekkel ideiglenesen létszámcsökkenés érhető el a betolakodó populációban, de 100 %-os problémamegoldásnak csak a fészek eltávolítása nevezhető. Csapdákkal, bolti aeroszokkal pusztán tüneti kezelést érünk el, nem ritkán akár védett élőlények veszélyeztetésével. Ahogyan Ádám is javasolta, a fészek eltávolítása senki számára sem ajánlott. Nagy és felesleges kockázatot vállal ezzel bárki, aki megfelelő tapasztalat hiányában kezd neki a darázsirtásnak. Tehát összességében elmondható, hogy szinte kivétel nélkül, minden esetben érdemes szakember segítségét kérni.

Kutyifa Icu 

MEGOSZTÁS