Igen, végül is baráti összeröffenésnek is nevezhetjük az a terepbejárást, melyre a hétvégén gyűltek össze a VIII. Bócsator böllérei, illetve a résztvevő 15 résztvevő csapat vezetői a bócsai Parkerdőben. A megbeszélést maga a község polgármestere, Szőke-Tóth Mihály vezette. A tanyaudvarok kiosztása és a kérdések megválaszolása után egy csoportképre is sor került a kemence előtt.

-Hirdetés-

De kik is lesznek ezek a csapatok?
A Parkerdő sarkában várja a vendégeket a helyi önkormányzat csapata. Aki egy kicsit csendesebb helyen szeretne leülni, annak itt az asztala! Bár a csendes hely fogalma relatív: a mexikói delegáció is itt főz, úgyhogy néha elég harsány lesz a helyzet.

A megyeháza csapata idegenforgalmi szakemberekből és irodai dolgozókból verbuválódott. Ők szervezik meg évek óta a megye jelenlétét az idegenforgalmi szakvásárokon, így pl. Fegyver-, Horgász- és Vadászkiállításon vagy az Utazás Kiállításon a Hungexpo pavilonban. Jövőre Bács-Kiskun megye és Kecskemét lesz a díszvendég: ki kell tennünk magunkért. Ezért nagy dolog, hogy most egy kicsit Bócsán is „gyakorol” a csapat.

Az „Új Disznó Ügynökség” tagsága a helyi baromfitelepek dolgozóiból állt össze. 12 serény késes ember trancsírozza fel az „új disznót” a Bócsatoron. Specialitásaik receptje helyben születik, mivel az időprés teszi őket konstruktívvá…

Bócsa egyetlen testvértelepülése az erdélyi Torockó. A kapcsolatokat főleg a Baráti Kör szervezi és gondozza. Elnökük az idén 80 éves Balogh Lajos, aki évtizedeken át vezette a helyi mezőgazdasági szakszövetkezetet, emellett már a 80-as évek második felétől kijárt a festői szépségű erdélyi faluba. Most 15 ember dolgozik majd ezen a tanyán. Aki a Baráti Körnél eszik, biztos megkínálják a „zászlós rozé borukkal”…

A „Bokadarálók” elnevezés sokat sejtet… de mégsem az! A név — BOKA — játékos betűszó a Bócsa Község Oktatásáért és Közművelődéséért Alapítvány nevéből. Tagjai pedagógusok és szülők, akik évente több rendezvényt szerveznek a gyerekek részére. Ezen a tanyán 20 munkatárs dolgozik, és mintegy 100 vendéget várnak a különböző fogások elfogyasztására.

Mit, illetve kiket takarhat a Böllér SE csapata?
A bócsai labdarúgók és birkózók közös sportegyesülete ezúttal bárddal és késsel a kezében mérkőzik meg a közönség elismeréséért. 15 izmos ember kaszabol a tanyaudvaron, hogy mire megjön a 100 vendég, minden készen álljon.

És akikkel itt találkozni lehet? Tucatnyi világbajnoki helyezett birkózó érkezik ezen a napon Bócsára, hogy találkozzon a sporttársakkal és a szurkolókkal.

Az épülő, majd lebontódó böllértanyák őrzése, valamint a nagy eseményen a rend biztosítása a Soltvadkerti Polgárőrök szent feladata. Minden esztendőben így van ez, de emellett megfektetnek egy-egy disznót is, hogy ne maradjanak éhen. Fontos, hogy eleget tegyenek a súlybéli kötelezettségnek is: a polgárőrök tiszteletet parancsoló átlagsúlya nem lehet a mázsa alatt! Különben nincs respektjük a rendbontani kívánó látogatók előtt.

A soltvadkerti húsbolt mesébe illő névvel — Felekarajság — robban be a Bócsatorok világába. Hiszen mi lehetne nagyobb a fele királyságnál, mint a fele karajság? Noha hentesük vegetariánus, ezekre a disznótoros ételekre még ő is rákíván. Specialitásuk a velős tojásrántotta! A 12 bárdos ember mintegy 120 vendéget kíván megetetni a VIII. Bócsatoron.

Bócsai vállalkozók adták össze az eszüket, amíg kitalálták ezt a csodás nevet: „Cimpilimpi”. Különlegességük, hogy ők a mangalica rabjai: esküsznek erre a fajtára, annak minőségi előnyei miatt.

A Püspöki csapat Kiskunhalasról érkező társaság, akik bócsai disznót fognak itt ünnepélyes keretek között feldolgozni. A csapatnév építőipari cégnév is egyben: az ő kezük munkáját dicséri a faluban az iskolakonyha, emellett több járda és térkőburkolat.

A „Katasztrófa brigád” nem a viselkedés minőségét takarja — remélhetőleg. A Jedlik 1830 Kft. évek óta jár Bócsára építeni: az ő kezük alól került ki a művelődési ház, a fogorvosi rendelő és a központi idegenforgalmi szálláshely. Jánoshalma és Szeged térségéből jönnek ide a böllércsapat tagjai, és mintegy nyolcan feszülnek neki a disznónak. Tavaly fő specialitásuk a májfasírt volt, de hogy idén mivel rukkolnak elő meglepetésként, még ők sem tudják. Fő vendégeik a szegedi katasztrófavédelem vezetői lesznek — reméljük, miattuk nem ég le majd a Parkerdő!

Bócsa-Tázlár Evangélikus Egyházközsége már évek óta törzsvendége a Bócsatornak. A gyülekezet elöljáróságából többen is profi házi-böllérek, emellett lelkészük, a budapesti származású László Lajos lelkes kóstoló és ízminősítő tagja a társaságnak. A csapat 30-40 vendéget vár standjukhoz. Templomépítésre gyűjtenek adományokat, és megkezdték a téglajegyek árusítását. Specialitásuk a pirított velő ezen a napon.

És a tervezők: a Bács Bau Generál. Ők tervezték meg Bócsa arculatát és modern középületeit. Kecskemétről érkeztek és új ízeket hoznak a Bócsatorra. Ilyen a töpörtyűs hurka, mely egyikük-másikuknál hagyományos családi recept.

Korsós Zoltán csapata főleg lovasokból, a nyereg barátaiból áll. Most azonban gyalogosan szerepelnek — fischerbócsai kötődésekkel.

Izsák böllércsapatának már verse is van. Íme:

Izsákiak szép legények, böllérkedni jöttek.
Addig-addig szervezkedtek, tucatnyian löttek!
Fenik már a késeket, előbb hagyták abba,
dolgozzatok serényen, kötényeket nyakba!

Legyen malacunk az időjárással is!

Káposzta Lajos

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (17 db kép)
MEGOSZTÁS