A soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola 7. évfolyamos diákjai 2018. október 8-12-ig Sarmaságban jártak a „Határtálanul!” pályázat segítségével.

-Hirdetés-

Pályázatunk tematikus célja a Partiumban található magyar történelmi és irodalmi
emlékhelyek felkeresése, meglátogatása volt – mesélik a tanulmányi utat szervező
pedagógusok. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 1 593 400 Ft-tal támogatta az utazást,
melyet komoly felkészülés előzött meg.
Vendéglátóink, a sarmasági iskolások és tanáraik nagy szeretettel fogadtak bennünket
sorolják az élményeket a diákok. Az eltelt néhány nap alatt megismertük a hepehupás
Szilágyság irodalmi nevezetességeit, számunkra jelentősebb templomait és túrázásban is volt részünk. Egy napot töltöttünk a sarmasági általános iskolában, ahol közös órákon vettünk részt a külhoni magyar diákokkal, a táncházban pedig együtt roptuk a táncot. Barátságok szövődtek, amelyeket szeretnénk tovább ápolni.

A soltvadkerti iskolában évtizedes hagyomány a város testvértelepülésein működő oktatási és kulturális intézmények közötti barátság ápolása, így minden évben sort kerítenek a közös találkozókra.

A pályázat komoly anyagi támogatást nyújtott a tanulmányi út finanszírozásához.

MEGOSZTÁS