A megyei I. osztályban szereplő Akasztó FC gárdája kiváló teljesítményt nyújtott a bajnokság első felében. A gárda kiegyenlített szereplését csak a két utolsó mérkőzésen elszenvedett vereség rontotta le.

A fiúk a Kiskunfélegyházától hazai pályán elszenvedett 5-0 arányú vereséget követően a szintén élcsapatnak számító Jánoshalmi FC gárdáját látták vendégül és 2-1-re (0-1) kikaptak: Németh – Bánszki (Podmaniczki), Tratter, Megyes, Turancsik (Lázár Zs.), Kerekes, Szabó Zs., Juhász T., Kudron, Kósa, Palla. Edző: Szrenkó István.

-Hirdetés-

A két csapat összecsapása kiegyenlített első félidőt hozott, amely során a jánoshalmiak vezettek veszélyesebb támadásokat. Nem volt mentes a kemény belépőktől sem menten a mérkőzés, mely során a 21. percben a vendégek szerezték meg a vezetést. A hazaiak kapusa Németh Zsolt kint állt a kapujából, amit észrevett Várda Ákos és mintegy 30 méterről lőtte a labdát a léc alá (0-1). A második félidőben a hazaiak támadásai az 57. percben eredményeztek gólt Szabó Zsolt révén (1-1). Az egyenlítés után az akasztói csapatból Kerekes Márk az 58. percben a kiállítás sorsára jutott, így nehéz helyzetbe kerültek a hajrára a hazaiak. A 61. percben Harnos Zoltán szerezte meg a győzelmet jelentő találatot a jánoshalmiaknak (1-2). A nagy akarással küzdő akasztóiak már ezt követően nem tudtak kiegyenlíteni, így a csapat az őszi szezont a 3. helyen zárta 26 ponttal.

Ifjúsági eredmény:
Akasztó FC-Jánoshalmi FC 0-11 (0-4)

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS