Kiskunhalas 2014-ben csatlakozott a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága által meghirdetett nemzetközi gyertyagyújtási akcióhoz, amelynek az volt a célja, hogy minél többen tekintsék fontosnak az elhunyt áldozatok emlékének ápolását, a béke megőrzése melletti elkötelezettséget.
100 éve lezárult első világháborúra és az áldozatokra emlékeztek Kiskunhalason.
Az előző évekhez képest is többen vettek részt a kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület szervezésében az alsóvárosi római katolikus temető 11-es parcellájában tartott megemlékezésen, amelyet november 11-én, vasárnap tartottak az elhunyt katonai áldozatok és hadirokkantak sírjainál. Közintézmények, társadalmi szervezetek tagjai, vezetői és jó szándékú emlékezni kívánok érkeztek az eseményre.

– Célunk, hogy a „közös Európában együtt emlékezés” jegyében a ma élő nemzedék tagjai közül minél többen érezzék sajátjuknak a csatatereken maradt déd- és ükapáink sorsát, tekintsék fontosnak az emlékezetünk ébrentartását, a béke megőrzése melletti elkötelezettséget – hangoztatta a megemlékezésen Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke. A történész beszédében a hősi parcella történetének legfontosabb fejezeteit is felelevenítette. Özv. Kiss Ferencné helyi poéta mellett Maróti Dezső költő olvasta fel saját költeményeket. Hozdik Zsolt plébános mondott áldást az első világháborúban elhunytakért. A résztvevők gyertyákat gyújtottak a hősi halott honvédek, a hadikórházakban meghaltak és hadirokkantak sírhalmainál és virágokat helyeztek el.
V.I
Fotógaléria:
Fotók megtekintése (5 db kép)
-Hirdetés-