2018. november 21-én a Városi Könyvtár és Művelődési Házban „Tabuk nélkül az anyaságról” címmel, Mezőfi-Horváth Antónia klinikai szakpszichológus tartott előadás ‘Kőrös-körül az egészségért!’ jelmondattal a kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda szervezésében.

Leendő anyukák, újdonsült kismamák, kis és nagy gyerekeket nevelő édesanyák egyaránt érdeklődéssel hallgatták Antónia szavait
-Hirdetés-

Antónia elmondása szerint sokszor keresik meg, hogy segítsen, adjon tanácsot a gyerekek viselkedésével, lelki problémáival kapcsolatban. Az anyaság gondjairól való kérdéseket gyakran tabuként kezelik, szőnyeg alá söprik, gyakorlatilag nem elfogadott, hogy egy nőnek – mint anya – lehetnek problémái. Ezt a gátat próbálja feloldani az előadása során és bíztat mindenkit, hogy igenis merjenek szembenézni a nehézségekkel. Nem szégyen segítséget kérni, ha úgy érzik valami nem sikerül, hiszen az anyaság egy nő életében egy új szerep, amire készülni kell, és élethosszig tartó fejlődési folyamat, vannak ösztönös és tanulható mozzanatai.

Az előadás tanulságos volt az anyukák és gyermekeik számára is

Bruno Bettelheim szavait idézte: legyünk „Elég jó szülők”. Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy nem lehetünk tökéletesek (a gyerekeink sem tökéletesek). Engedjük meg, hogy néha hibázzunk, de ugyanakkor tudjunk korrigálni is; fontos az egyensúly és az empátia. Emellett nagy jelentősége van, hogy a nők odafigyeljenek saját mentálhigiénés egészségükre, érzelmi jólétükre, mert ez a családjukra nagymértékben kihat. Egy boldog anyukának a gyerekei is nagy eséllyel boldogok lesznek.

Varga Eszter

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (12 db kép)
MEGOSZTÁS