Császártöltésen a római katolikus templomban december 2-án főtisztelendő Nagyidai Zsolt plébános a misén az első osztályos Botond segítségével meggyújtotta az első adventi gyertyát. A Remény gyertya lángja jelenti, hogy Jézus újra eljön. Evangélium tanítása szerint Isten fia megszületett az emberiség számára, hogy reményt hozzon. Reményteli szívvel és szeretetben éljük életünket.

Nagyidai Zsolt plébános és Botond meggyújtja az első gyertyát
-Hirdetés-

A katolikus egyházban a lila szín jelképezi a bűnbánatot, szent fegyelmet és összeszedettséget. III. Ince pápa elrendelte a lila miseruha viselését az adventi felkészülés időszakára.

Adventi szentmise

A szentmisét követően a hívek és az ünnepre egybegyűltek Takácsné Stalter Judit polgármester és Rácz Hajnalka köszöntője után a Remény lángját figyelhették.

Az iskola előtti téren felállított falu koszorúján az első adventi gyertyát Papp Szabolcs Zsolt református lelkész lobbantotta lángra és megosztotta gondolatait a karácsonyi várakozásról. Az ünnepségen közreműködött a Református Egyház Énekkara.

Papp Szabolcs Zsolt református lelkész

A hagyomány szerint az adventi koszorúban is megjelenik a jelképes szín, 3 lila és egy rózsaszín gyertya áll a fenyőágból készített koszorún. A gyertyák, mint a remény, hit, öröm és szeretet szimbólumaként karácsony eljöveteléig minden vasárnappal lépésenként öltöztetik szívünket ünnepi és szeretetteljes hangulatba.

Advent első vasárnapja után kezdődik a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A keresztények böjttel, bűnbánattal és jó cselekedetekkel is készülnek Jézus születésének ünnepére.

 

A.S.E.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS