Vizes élőhelyeink védelméről és életéből készültek fel a kistérség 3-4. osztályos diákjai. Tudásukról december 5-én a Környezetismereti Járási Versenyen adtak számot. A megmérettetésre a KT Bem József Általános Iskola Soltszentimrei Általános Iskolájában került sor. A versenyre Bócsa, Fülöpszállás, Csengőd, Kiskőrös, Soltszentimre, Páhi településekről hét csapat érkezett. Schantlné Farkas Julianna az iskola igazgatója köszöntötte a diákokat és a kísérő szülőket, pedagógusokat. A gyerekek kezdésnek az otthon elkészített plakátokat mutatták be. A betű kiegészítő játék feladta a leckét, hiszen az eddig tanultakból csak szavak voltak kiemelve, de ügyesen megoldották. A növények felismerésekor a folyóson várakozó szülők is csak találgattak, milyen elszáradt növényi részeket láthattak, viszont a résztvevők könnyen vették ezt az akadályt.

Te felismernéd a fehér fűz elszáradt részét?
-Hirdetés-

Elméleti tudásukról játékos feladatokon keresztül bizonyosodhattunk meg. A kezdeti izgalom után láthatóan jól érezték magukat a feladatok megoldása közben. A zsűri közben folyamatosan értékelte az elvégzett munkákat, így az eredmény hirdetésre sem kellett sokat várni. A zsűri tagjai Cseh-Szakál Jánosné az iskola korábbi igazgatója, Morvai Edina a Futóhomok Természetvédelmi Egyesület, és Bíró Csaba a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület-vezetője elismerését fejezte ki a gyerekek alapos felkészüléséért.

A zsűri munka közben

Az első három helyezett csapat továbbjutott a Tankerületi Versenyre, melyet Páhin jövő év január 29-én rendeznek meg.

I. helyezett Csengőd csapata: Supka Máté, Makó Máté, Pásztor Gergő

II. helyezett Kiskőrös: Grausza Máté, Gombár Dóra, Túrkevei-Nagy Máté

III. helyezett szintén a kiskőrösi  KT Bem József Általános Iskolából: Hirsh Diána, Varga Száva, Fellegvári Dávid

Gratulálunk a nyerteseknek!

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS