Az elmúlt 20 évben a „ Csonka-torony” Alapítvány célkitűzéseinek megfelelően, sokszínűségre törekedve szervezte meg rendezvényeit. Céljuk a Csonka – torony műemlék védelmének helyi koordinálása. Aktív közreműködés Soltszentimre kulturális életében, közművelődési programok, kiállítások, hangversenyek, előadások szervezése, a helyi civil szervezetek segítése.

-Hirdetés-

Igyekeznek felkelteni az érdeklődést, szélesíteni a település lakóinak látókörét. Ennek jegyében került sor, színjátszó csoportok, együttesek, kórusok, zenés- és énekes szólisták meghívására. Sok érdeklődőt vonzottak a kiállítások, bemutatók, focimeccsek, futóversenyek, gyermekrajz versenyek, szavalóversenyek.

A Zacc együttes koncertje a Közösségi Házban

Schantlné Farkas Julianna az alapítvány elnöke elmondta: Különösen sikeresek voltak azok a rendezvények, amelyek a régészet, őstörténet, vallás, néprajz, történelem, művelődés, hagyomány és társadalom változásainak világába vezették be a hallgatóságot. Munkánk elismerésének tekintjük, hogy Soltszentimre Község önkormányzatának képviselő testülete 2015 októberében megbízta alapítványunkat, hogy hozza létre a Helyi Értéktár Bizottságot, s végezze az ehhez kapcsolódó feladatokat.

Alapítványuknak nincs állandó alkalmazottja, vezetősége, segítői ingyenesen, társadalmi munkában végzik tevékenységüket. Bevételeik pályázatokból, támogatásokból, 1%-os felajánlásokból származnak. Előadásaik, rendezvényeik ingyenesek a látogatók számára, és a jövőben is várják azokat, akik jelenlétükkel megtisztelik programjaikat.

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS