Különleges alkalomnak adott helyet a bócsai katolikus templom advent 2. vasárnapján: Káposzta Lajos nyugdíjas evangélikus esperes-lelkész volt az igehirdető, mégpedig az itt élő tanyás németek miatt magyar és német nyelven. Az ilyen vegyes alkalmakra korábban évente többször is sor került Soltvadkerten, ami aztán nyelvtudás híján megszűnt. Most, tíz év elteltével újra adódott rá hely és alkalom a bócsai plébános, Mezei Ferenc jóvoltából.
Az énekek, a felolvasások (adventi vers, Szentlecke, Olvasmány) és a prédikáció magyarul és németül mentek. Több segítő aktivista összehangolt munkájára volt szükség, hogy minden a helyén legyen: még tea és sütemény is került az asztalra, amikor a mise végén összegyűltek a „német gyülekezet” tagjai a plébánia fűtött helyiségében egy kis beszélgetésre.
A prédikációban a nyugdíjas esperes a csodálatos halfogás történetét vette alapul. Kezdve azzal, hogy jelenleg hogyan fogadja a nép Jézust: a kivetített képpel is szemléltetett gondolat szerint a realitás az, hogy advent idején rohanunk a megpakolt bevásárló kocsikkal a birtoklási vágy irányába, tudomást sem véve a velünk szemben jövő, keresztjét hordozó Krisztusról. Ha van is keresztünk, azaz egyházunk, azt mindenki a „saját irányába” húzza-vonja.
Pedig mi sem volna egyszerűbb, mint meghallgatni egymást, ahogy Jézus meghallgatta a tanítványokat és ők pedig a Mestert. És milyen Urunk van nekünk? Egy kérő urunk! „Vessétek ki a hálótokat!” — szólt Simonnak és társainak a Genezáreti-tónál. És ők hittek neki. Majd pedig megtörtént a csoda: a hosszan tartó sikertelenség után roskadoztak a hálók. Ők pedig letették a munkaeszközeiket, követték a Mestert, tanítványokká váltak.
Megfogadták a hívó szót. Ilyen egyszerű.
1.L.
Fotógaléria:
