Ritka az ilyen… hogy egy kis falu belterületi útja is megújuljon az országos közutak hiányos állapota mellett. Viszont Bócsán nem ismernek lehetetlent: Szőke-Tóth Mihály polgármester sikeres lobby tevékenységének köszönhetően jövőre teljesen elkészül a Kossuth utca új burkolata.

-Hirdetés-

Bócsán tavaly, 2017-ben a Magyar Közúttal együttműködve megújult az 54-es főút belterületi szakasza. Erre azért volt szükség, mert megnövekedett kamionforgalom miatt egyre járhatatlanabb és balesetveszélyesebb lett ez az útszakasz — a helyiek részére is.

A felújítást idén a település második legforgalmasabb belterületi útja, a Kossuth utca első szakaszának újraaszfaltozásával folytatták. A teljes út felújítására két pályázatot adott be az Önkormányzat, lévén egyszerre a kiírások szerint ekkora út nem támogatható. A Belügyminisztérium döntése alapján idén a 2016 márciusában beadott 820 méteres szakasz, jövő tavasszal pedig a 2017 márciusában beadott és megnyert 840 méteres szakasz felújítása történik meg.

A polgármester személyesen is ellenőrizte a munkálatokat Bócsán. Itt ne törjön fel a tarack 2 év múlva!…

A munkálatok folyamán először meglévő burkolaton lévő kátyúk javítása, a repedések kiegyenlítése, hézagkiöntése és stabilizációja történt meg, mely 1-2 cm-es aszfaltvastagodást jelent. Azután következet az 5 cm kopóréteg burkolat leterítése. Ez tehát az új aszfalt.

A beruházás során a Kossuth utca és az 54-es sz. főút találkozásánál nagy figyelemmel történt a felújítás: itt a terhelés miatt (kamionok le- és felhajtása, gyorsítás, fékezés) az idők során mélyedés alakult ki, melyben időnként még a csapadékvíz is felgyülemlett, fokozva a balesetveszélyt. Ezen a helyen erős, stabil, 15 cm-es aszfaltozással erősítették meg az utat, rendezve a szintkülönbségek problémáját.

A következő év nyár végéig megvalósul a Kossuth utca második szakaszának felújítása is. Emellett az Önkormányzat támogatást nyert a Bócsa-Szank zúzott köves mezőgazdasági út megépítésére is. Ez a fejlesztés lehetővé teszi majd, hogy a két település között húzódó földút egész évben járhatóvá váljon, akár személyautóval is.

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS