A közösség ereje ismét megmutatkozott Akasztón, hiszen különböző korosztály készült együtt a karácsony közeledtére. A hagyománynak számító Falukarácsony ünnepi műsorát az akasztói Faluházban rendezték 2018. december 15-én, szombaton.

-Hirdetés-

A műsor Németh Anna és Vörös Bendegúz verseivel kezdődött, ezután Csehi Zoltánné, a Faluház igazgatója köszöntötte a vendégeket. „Nagy szükségünk van rá, hogy erőt meríthessünk a mindennapokban és a következő időszakot megújult erővel tudjuk folytatni.” – mondta Csehi Zoltánné.

Az ünneplés az adventi koszorú 3. gyertyájának meggyújtásával folytatódott, majd a gyertyafénynél Suhajda Antal polgármester úr mondott ünnepi beszédet. A műsor a legkisebbekkel kezdődött, az akasztói Óvoda Süni csoportjával, akiket Erős Rebeka és Feketéné Szabó Gabriella segített. Folytatásként az akasztói Kunszt József Katolikus Általános Iskola 2. osztályos tanulóinak előadását láthattuk, akiket Gubánné Líbor Ildikó pedagógus készített fel. A közismert, de annál tanulságosabb történetet elevenítették fel: a Kis gyufaárus lányról. Végezetül a felsős tanulók táncával fejeződött be az ünnepi együttlét. A táncot Szőke Vivien táncpedagógus tanította be.

A műsorok után a Főtéren ünnepi gyertyagyújtással vette kezdetét az Adventi Forralt Bor Ünnepe. Évek óta hagyomány, hogy az Akasztói Borbarát Borrend Egyesület szervezésében zajló esemény bevételét jótékonysági célra ajánlja fel. Az idén a Kunszt József Katolikus Általános Iskola fog részesülni a támogatásból.

A sátorban nem csak forraltbor volt kapható, a kisebbeket forralt teával, süteménnyel, pogácsával és lángossal várták. A pedagógusok által készített karácsonyi díszek „vásárlásával” további adományokat ajánlhattak fel az iskola javára.

Ismét egy remek alkalom volt arra, hogy új barátságokat kössünk vagy a meglévőket erősítsük. Az ünnepek közeledtével nagyon fontosak az ilyen programok, melyek közelebb hozzák egymáshoz a közösséget, és ráhangolódnak az ünnepekre.

T.D.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (69 db kép)
MEGOSZTÁS