Az adventi várakozás ideje mindig is nagy jelentőséggel bírt a soltszentimreiek életében. A hétről hétre megvalósuló közös gyertyagyújtások valódi alkalmak az örömmel teli együttlétre, a kapcsolatok szorosabbá válására.

-Hirdetés-

2018. december 2-án az adventi rendezvény sorozat a templomkertben, a tizenegyedik alkalommal felállított Betlehem megáldásával, Nagy István polgármester ünnepi beszédével, a Szent Imre Kórus énekével és az itt elhelyezett koszorú első gyertyájának meggyújtásával indult. Az ünnepi sokadalom innen átvonult a Közösségi Ház előtti parkban a település közös adventi koszorújához, ahol Kovács Sándor plébános mondott áldást, majd közösen meggyújtották az első gyertyát. Ezután zsíros kenyérrel, forró teával és forralt borral látták vendégül az ünneplőket.

Soltszentimrei Betlehem

December 9-e, advent második vasárnapja a Mikulás-várás jegyében telt el. Kovács Sándor plébános adventi gondolatai után gyújtották meg a második gyertyát. Ezt követően az óvoda dolgozói bábjátékkal kedveskedtek a gyermekeknek, majd megérkezett a télapó. Gyermekek, felnőttek egyaránt kaptak tőle szaloncukrot. Végül, a jelenlevők kemencében sült kenyérlángos, zsíros kenyér, forró tea és forralt bor fogyasztása mellett, jó hangulatban folytatták a beszélgetést.

Megjött a Mikulás…

Advent harmadik vasárnapjának programja a katolikus templomban Bujdosó Istvánné kórusvezető vezetésével, a Szent Imre Kórus adventi koncertjével kezdődött. A gyönyörű karácsonyi hangulatot árasztó dalok, és Sallay György szólóéneke méltán nyűgözte le a hallgatóságot. A közös adventi koszorúnál a Szentimre kórus éneke és Magyar Csanád református lelkész ünnepváró gondolatai után gyújtották meg az örömöt jelképező harmadik gyertyát. A rendezvény végén ismét a zsíros kenyér és a forró italok fogyasztása melletti baráti beszélgetésé volt a főszerep.

Szent Imre Kórus

A negyedik gyertya meggyújtására is hasonló szellemben készülnek a szentimreiek. A falu közössége számára fontos esemény az adventi ünnepvárás, hiszen mindig nagyon sokan vesznek részt a rendezvényeken. Sokan dolgoznak azon, hogy a közös várakozás megvalósuljon, munkáját, adományát, szabadidejét áldozva érte. A közös célért való együttes munkálkodás, az együtt töltött pillanatok és az egymásra figyelés az igazi segítője a szeretetteljes ünneplésnek.

-fg-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS