Lassan minden ablak kinyílik az adventi naptáron. Már csak egy nap és itt a Karácsony. December 23-án, a negyedik adventi vasárnapon, Imrehegyen is meggyújtották a szeretet gyertyáját, amely Keresztelő Szent Jánosra emlékezteti a hívő embereket – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez.

-Hirdetés-

Az első gyertyát december 2-án a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Imrehegyi Tagintézményének növendékei, a másodikat a Római Katolikus Egyház képviseletében Tápai Péter káplán, a harmadikat a Magyar Pünkösdi Egyház Életház Gyülekezetének képviseletében Fehér Tamás gyújtotta meg.

A rövid ünnepség végén Túriné Czeglédi Edit polgármester szaloncukorral kínálja a vendégeket

Az utolsó gyertya meggyújtására a vasárnapi szentmise után került sor, amikor a mise résztvevői átmentek a könyvtár kertjében felállított adventi koszorúhoz. Túriné Czeglédi Edit polgármester Imrehegy Község Önkormányzata képviseletében csak egy pillanatra tudta meggyújtani a gyertyát, mert a decemberi szél minduntalan elfújta. „Ha a koszorú gyertyáján el is alszik a tűz, az a fontos, hogy a szívünkben lévő szeretet lángját nem tudja elfújni” – mondta a polgármester asszony.

Megköszönte a megjelenteknek, hogy eljöttek, mindenkinek áldott karácsonyt, boldog új esztendőt kívánt. A könyvtár vezetőjével Gyóni Mónikával együtt szaloncukrot kínálták a jelenlévőknek.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (17 db kép)
MEGOSZTÁS