Az idei évben is több nagyberuházás valósult meg Kecelen, amely mögött stabil pénzügyi mérleggel áll az önkormányzat. A város mintegy 1 milliárdos költségvetéssel gazdálkodhat, amelyhez közel ugyanennyi pályázati összeget sikerült nyerni és éves szinten az összes helyi adóbevétel 270 millió forintra tehető. A fejlesztésekről, a város gazdálkodásáról és a közeljövő terveiről Haszilló Ferenc polgármestert kérdeztük.
-Milyen beruházások voltak a településen?
-A jó gazdálkodásnak köszönhetően hitel és kölcsöntartozás nélkül zárja az évet az önkormányzat. A pénzügyi mérleg kedvező alakulásában szerepet játszott egy 18 millió forintos rendkívüli támogatás, a minimálbér központi támogatása és az, hogy a helyi adó tekintetében idén 35 millió forinttal több bevétellel számolhattunk, mint a tavalyi évben. A felhalmozási oldalon 142 millió forintot tudtunk idén beruházásokra fordítani. Folytattuk a liget fejlesztését a városközpontban, új burkolat elkészítése mellett kiépültek a József Attila utca parkolói, elkészült a Vasút utca újraaszfaltozása és befejeződött a Római Istenek park felújítása. Sikeresen pályáztunk a tanyavillamosítási programra és folytatódott a bérlakások, valamint a múzeum pincéjének felújítása. Örömmel mondhatom el, hogy a tervek szerint tudtuk végrehajtani a belterületi utak kátyúzását is még a tél beállta előtt. A TOP uniós pályázatok előkészítése megtörtént és a támogatási előlegek az önkormányzat bankszámláján vannak, de ezek a beruházások csak jövőre kezdődnek el.

-Hirdetés-

-Milyen fejlesztések, beruházások előtt áll a város?
-Az önkormányzatnak sikerült TOP pályázatokon közel 1 milliárd forint értékben támogatást nyernie. Ez komoly beruházásokat jelent a városban, amelyek várhatóan 2020-ig zárulnak majd le. Sajnos a pályázati tervekben szereplő összegekhez képest felmentek a munkadíjak és az építési anyagárak, így közel 30 %-os önerővel tudjuk a fejlesztéseket végrehajtani.
A város 300 millió forintot nyert a város régi problémája, a csapadékvíz elvezető rendszer felújítására és kiépítésére, amely probléma már régóta megoldásra vár. Ezáltal 2500 méter hosszan kerül lefektetésre betonáteresz, 15 km földmederű nyílt árok, 525 folyóka, 3 beton akna és 3 víznyelő akna kerül kiépítésre. Mindezek mellett a kenderföldi tó mederkotrása is megtörténik. A munkálatok a város egyharmadának csapadékvíz-elvezetési gondjait oldhatják meg.
Pályázati forrásból az egészségház energetikai felújítása is megvalósulhat. Az épületben lévő 5 szolgálati lakás felújítása történhet meg önerőből. Az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését érintő pályázatnak köszönhetően a polgármesteri hivatal, a Szabó Pál Óvoda és az Újfalusi Óvoda energetikai korszerűsítése is megvalósulhat a közeljövőben.
Kerékpárút is megépülhet Kecel, valamint Imrehegy között. A 2,3 méter burkolatszélességű kerékpárút mintegy 300 millió forintból épülhet meg.
Az önkormányzat 185 millió forintos ráfordítással – 5,5 millió forint önerővel – a saját tulajdonú Csendes Ősz Idősek Otthonának bővítését kezdi majd el. A 470 négyzetméter hasznos alapterületű épület megépítésével a nappali ellátás és a szociális étkeztetés feltételeit kívánjuk javítani. A beruházás tartalmaz, átriumot, többfunkciós közösségi helyiséget, nemenként elkülönített pihenőszobát, zuhanyzót, irodát, tárolót, portát és akadálymentes mellékhelyiség is.

-A város lakóit és az érdeklődőket milyen éves rendezvényekre várják?
-A település legnagyobb adózói részére (akik 1 millió forint fölötti helyi adót fizetnek) vállalkozói vacsora keretében köszönjük meg az éves munkájukat – ez a városban mintegy 30 vállalkozót érint. A várossá avatás évfordulóján „városi elismerések” átadására kerül sor. Minden évben megtiszteljük a a településen lakó 60 év felettieket és a nyugdíjasok részére az önkormányzat egy ebédet ad. A nyári Meggyfesztivál és a Halászléfőzőverseny után augusztusban a Szüreti Fesztiválra várjuk az érdeklődőket. Egyre inkább népszerűbb és sok vendéget, valamint résztvevőt vonz októberben a Birkafőző Versenyünk. Az éves nagyrendezvényeink sorát decemberben a Flóra Virágfesztivál és Országos Fazekaskiállítás zárja, amelynek idén is mintegy 8 ezer látogatója volt.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS