A hagyományokhoz híven 2019. január 6-án ismét zenével kezdődött el az új év Akasztón. A mostani alkalom azért is volt különleges, mert jubilált a rendezvény –
10. alkalommal örvendeztették meg a megjelent vendégeket.

-Hirdetés-

A műsort Suhajda Antal polgármester úr nyitotta meg ünnepi köszöntőjével. Beszédében kitért arra, hogy milyen fejlesztések történtek az elmúlt évben és mi várható a jövőben a falu életében. A műsort a Solti Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai adták elő. A zenekar a klasszikus darabok mellett filmzenék és a régi nagy slágerek dallamait is megszólaltatták. A köszöntő után Fuchs Attila a solti zeneiskola igazgatója vette át szót, s köszöntötte a hallgatóságot.

Minden felcsendülő mű előtt azt is megtudhattuk, hogy hogyan keletkeztek és kinek a nevéhez kötődnek ezek a csodálatos dallamok. A műsor Fuchs Attila és Nagy Máté karmesteri közreműködésével, Patyi Gábor, Nagy Máté egyéni szólójával jött létre. A zenei darabok előtt rövid színjátékok tették még színesebbé és olykor mulatságosabbá az estét.

Fuchs Attila az est folyamán örömmel közölte, hogy a zeneiskolának új hangszerek beszerzésére nyílt lehetősége, amiket ünnepélyes keretek között átadott a zenekarnak. Azt is elmondta, hogy ezekkel az új hangszerekkel öröm lesz zenélni a gyermekeknek.
A vendégek örömére ismét új látványelemek színesítették a programot, így biztosak lehetünk abban, hogy jövőre is különleges látványban és csodálatos dallamokban lesz részük.

A koncert végeztével minden kedves nézőt pogácsával és pezsgővel vártak. A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni a pezsgő felajánlást a Boranal Kft.-nek.

T.D

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (86 db kép)
MEGOSZTÁS