Gohér Mihály páhi lakos, a Piroska Szörp Kecskeméti ES versenyzője megnyerte a Magyar Kupa sorozatot és ezzel elérte, hogy Kecskemét az országúti után egy másik szakágban, a cyclocrossban is beírta magát a magyar kerékpáros történelembe.

-Hirdetés-

A legnagyobb megmérettetés ebben az időszakban a nyolc fordulóból álló Cyclocross Magyar Kupa, mely nyolc különböző városban (évek óta Kecskeméten is), különféle nehézségű pályákon várja a legelszántabb bringásokat. Évről-évre egyre több kecskeméti kerékpáros vesz részt ezeken az embert próbáló viadalokon, közülük is kiemelkedik Gohér Mihály (U19), aki az országúti szakágban is a Piroska Szörp Kecskeméti ES legkiemelkedőbb versenyzője, és most megmutatta, hogy terepen sincs ez másképp. A magyar kupa első fordulójában, Kamaraerdőn bronzérmes lett, majd Szekszárdon már a dobogó legfelső fokára állhatott. A kazincbarcikai második hely után következett a negyedik forduló, aminek éppen Kecskemét adott otthont. Misi már a verseny elején hatalmas előnyre tett szert, messze elhúzott a mezőnytől, azonban egy szerencsétlen bukásnak köszönhetően fel kellett adnia a küzdelmet. De ez nem vetette vissza! Még nagyobb lendülettel vetette bele magát a versenybe: a kőbányai 1., a várgesztesi 3., a budapesti 1. hely után az i-re a pontot az utolsó forduló tette fel. A váci derbi első helyezése már a kupagyőzelmet jelentette. A Cyclocross Magyar Kupa 2019-es győztese az U19-es kategóriában Gohér Mihály!

Misi a sorozat második felére túlnőtt a mezőnyön. Sokat dolgoztunk azon, hogy fejben és légnyomásban is megtaláljuk megfelelő beállítást, de végül siker koronázta a munkánkat. Ezzel a hozzáállással, tudással és tapasztalattal, a tavasszal kezdődő országúti idényben is maradandót alkothat az U19-es kategóriában – mondta Sáfár Tamás, Gohér Mihály edzője, a Piroska Szörp Kecskeméti ES elnöke.

Az eddigi versenyek is kőkemények voltak, de még most jön a java: január 13-án következik a Cyclocross Országos Bajnokság, ahol Misi és a kecskeméti bringasport új dimenzióba léphet.

(Fotók: Bak Ferenc)
Forrás: elsosor.com

 

MEGOSZTÁS