A jövőnk a tét

-Hirdetés-

Napjainkra a fenntarthatóság eszméje egyre lényegesebb szerepet tölt be az életünkben. A környezetvédelem és a társadalmi egyensúly iránti igény központi kérdéssé vált. Ebből adódóan a települési és megyei önkormányzatok számára is kiemelten fontos feladat, hogy működésük során figyelembe vegyék a fenntarthatósági szempontokat. Annak érdekében, hogy a megyei települések megfelelő tudás birtokában indulhassanak el ezen az úton, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a „Fenntarthatóság, 2021-2027 évi pályázati lehetőségek” címmel tartott 2019. január 25-én konferenciát a Megyeháza épületében.

Környezettudatosság, környezet-etikus magatartás (beleértve a klímaváltozással és a tudatos fogyasztással kapcsolatos szempontokat), a fejlődés, amely úgy megy végbe, hogy nem veszélyezteti a jövő generációk lehetőségét saját igényeik kielégítésére – napjaink legalapvetőbb kérdéseivé váltak. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat törekszik arra, hogy a megyei települések, városok és azok vezetői megfelelő és naprakész tájékoztatás és tudás birtokában legyenek az őket érintő témák kapcsán. Ebből adódóan az önkormányzat dolgozói konferenciát szerveztek, melynek központi témája volt a fenntarthatóság, valamint a résztvevők tájékoztatást kaphattak a következő tervezési időszak legmeghatározóbb elmeiről.

A rendezvényen tartott előadásában dr. Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tiszteletbeli elnöke kiemelte, hogy a fenntartható fejlődés kapcsán globálisan kell gondolkodnunk és lokálisan cselekednünk, valamint bővebben kitért az „Ökológiai túllövés napjára”, arra a napra, amikor kimerítjük a természet éves készletét. Ez a 2018-as esztendőben sokkal korábban bekövetkezett, mint az előző években.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében kitért a megyei önkormányzat jövőbeli terveire, melyek között szerepel a Fenntartható Energia- és Klímaakcióterv keretén belül 11 járási rendezvény megtartása, felhívva ezzel a figyelmet a téma fontosságára. Kiemelte, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat PET palack –mentes önkormányzattá vált a tavalyi évben és arra buzdította a jelenlévő települések vezetőit, hogy cselekedjenek ők is hasonlóképpen. Kitért még továbbá a megyét érintő Terület- és Településfejlesztési Operatív Program aktualitásaira.

A résztvevők bepillantást nyerhettek a Magyar Falvak Programba is, melyet Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke ismertetett. A program egyik fő célja, hogy segítse a falvakat lakosaik megtartásában és a helyi közösségek kialakításában.

Ezt követően Kalmár Zsuzsa, a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. projektmenedzsere számolt be a TOP Bölcsődei pályázatok megyei kiírásáról, s biztosította a települések vezetőit és képviselőit arról, hogy a jövőben is számíthatnak a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat munkatársainak segítségére a pályázatok tervezési szakaszától kezdődően, egészen azok megvalósításáig.

A jelenlévők megismerkedhettek továbbá Dr. Molnár Ferenc, a Magyar Innovációs és Hatékonyság Nonprofit Kft. operatív igazgatójának előadása során a 2020 utáni uniós támogatási időszak meghatározó elemeivel, melyben a fenntarthatóság is fontos szerepet kap.

A SECAP tervezési folyamatát Gaál László, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. klímaszakértője ismertette. Kiemelte, hogy a SECAP legfőbb céljai közé tartozik az energiahatékonyság növelése, a tudatosság erősítése, a levegőszennyezés csökkentése, melyek megvalósulása által tisztábbá és élhetőbbé alakulhatnak településeink.

Ongjert Richárd, a DRO Studio Szolgáltató és Tanácsadó Bt. ügyvezetője Bács-Kiskun Megye Területrendezési tervéről beszélt bővebben, s kiemelte, hogy a területrendezési tervek legfontosabb feladata a térségi szerkezet meghatározása és a térségi területhasználat szabályozása. A megyei területrendezési tervnek figyelembe kell vennie a helyi elképzeléseket, megfelel a jogszabályi feltételeknek, valamint fontos, hogy összhangban legyen a megyei tervekkel és a fenntarthatóság szellemében valósuljon meg.

Ahogyan az az előadásokból is kiderült, a fenntartható jövő csak a gazdasági, a társadalmi és a környezeti érdekek harmonizálásával valósítható meg. Ez a jövő nem csak a klímaváltozásról szól, hanem annál sokkal többet jelent: a fogyasztói társadalmakra jellemző pazarló életmódot fel kell, hogy váltsa a tudatosság, hogy egy élhetőbb és fenntarthatóbb világot teremtsünk.

Forrás: http://www.bacskiskun.hu

Kutyifa Icu 

MEGOSZTÁS