A II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szülői Munkaközössége folytatva a többéves hagyományt az idei farsangi időszakban is megszervezte, hogy 2019. február 2-án hangulatos bálon tölthessék együtt az estét gyermekeik nevelőivel, azok segítőivel, baráti társaságukkal.

-Hirdetés-

Mucsiné Pálinkás Anita a szülői munkaközösség vezetője, az est háziasszonya köszöntötte a megjelenteket, majd Berger József az intézmény igazgatója fejezte ki örömét, hogy ilyen sokan megtisztelték jelenlétükkel az eseményt.

A fergeteges műsorszámokra már régóta gyakoroltak, készültek a gyerekek, felnőttek, hogy ebből az alkalomból örömet szerezzenek a vendégeknek.

Molnárné Tátrai Dóra konferálta be a fellépőket.

Az indián lányoktól elleshetett néhány táncmozdulatot a közönség az esti mulatsághoz

A színes műsor az iskola Musical Stúdiójának 11 jelenlegi és 1 egykori növendékének vidám előadásával kezdődött. Indiánjelmezben táncoltak a 100 Folk Celsius-Indián című számára, majd a Grease és a Dirty Dancing dalaira ropták, végül a közönség megtanulhatta tőlük a Makarenát.

A koreográfiákat: Illésné Márin Éva és Grúber Balázs tanították be.

Szereplők:
Grúber Noémi – Megyeri Ramóna
Szabó Virág – Vén Hanna
Kárpáti Lili – Flaisz Iringó
Mucsi Anita – Béleczki Nóra
Sebestyén Violetta – Palásti Zorka
Szabó Luca – Kiss Nóra

A ruhák varratásához a Szülői Munkaközösség nyújtott anyagi támogatást.

Veréb Andor és Csúzi Fanni háromféle tánccal színesítette az este programját

Az Exotic Tánc Sport Egyesület tagjai is készültek az estére produkciójukkal az egyesület vezető edzője, Orcsik Attila felkészítésével. Az iskola két tanulója, Veréb Andor és partnere, Csúzi Fanni mutatta be milyen is az igazi szamba, rumba és jive.

A különleges orosz táncot lelkes anyukák csapata mutatta be

Oroszos hangulatú tánccal lepte meg a jelenlévőket a lelkes anyukák tánckara, mely nagy sikert aratott.

A táncot előadták:
Vén-Morvai Andrea
Janó Szilvia
Béleczkiné Kapitány Anett
Grúberné Kirschner Erika
Hugyiné Sendula Mária
Turcsánné Hegedűs Anita
Beke-Bitófalvi Beáta és
Grecs Krisztina

A mozdulatokat betanította Hugyiné Sendula Mária.

A táncos indiánok vidám hangulatot teremtettek

Ezután a termet rettenthetetlen indiánok hada lepte el. Név szerint KisÓláb, MelegSzellő, NagyBotláb, GyolyósToll és NemÖregszem, akiknek meg kellett küzdeniük Jane-nel és bandájával, persze igazából csak az dőlt el, ki a jobb a táncban. Vidám kihívás volt felismerni az iskolai nevelőket a gondosan elkészített indián ruhák és arcfestés mögött.

A bál fénypontja a végzős tanulók csodás keringője

Az esti műsor záró táncaként a bécsi keringőt adtak elő az iskola diákjai. Felkészítőjük szintén Orcsik Attila volt. 2011-ben merült fel az a gondolat, hogy a középiskolákhoz hasonlóan a nyolcadikos végzősök egy elegáns előadás keretében búcsúznak el az intézménytől a szülők-nevelők bálján. Ezt az elképzelést karolta fel Pintér Józsefné Ica néni, aki immáron kilencedik éve nagylelkűen támogatja ebben az iskolásokat és vállalja a megvalósítás költségeit.
A „Pintérné virágai” elnevezésű táncos programban részt vettek:
Grobál Kristóf          Kántor Aletta
Giliczó Benjámin     Sendula Rebeka
Mészáros Viktor      Mucsi Anita
Tamás  Gábor           Suhajda Sarolt
Pintér Máté               Városi Abigél
Fejes Zénó                Cseh Karina
Veréb Andor            Szabó Luca
Soós  Máté                Kocsi Kitti
Radics Andor           Kárpáti Lili
Stenczel  László       Lakatos Réka
Lehoczki Levente    Farkas Vanessza

A diákok útjára indították a fergeteges báli hangulatot, nemcsak szüleiket, tanáraikat, de még Farkas Gergely országgyűlési képviselőt és Haszilló Ferenc polgármestert is felkérték táncolni

A műsorok után finom vacsora következett, amit a Fürtös Vendéglő készített. Rengeteg tombolatárgy várta, hogy gazdára találjon az est folyamán, a táncos lábúaknak pedig a Soundwitch zenekar szolgáltatta a változatos stílusú muzsikákat.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (56 db kép)
MEGOSZTÁS