Egy verseny, ami napjainkban kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a mobiltelefonok korában egyre kevesebbet beszélünk, illetve az olvasás is nagyon ritka már.
„Nemesebb és hasznosabb foglalatosság nem lehet, mint a hazai nyelvet a legfőbb tökéletességre vinni”– mondta Kazinczy Ferenc. A hagyományokat őrizve már sokadik alkalommal került megrendezésre február 20-án Kiskőrösön a KT Bem József Általános Iskolában a Kazinczy szép kiejtés verseny, ahová megyénk kilenc településéről érkeztek felső tagozatos diákok.

A verseny kezdete előtt
-Hirdetés-

Szép magyar beszédről lévén szó, így a pontos kifejező olvasáson és a szép kiejtésen volt a hangsúly. A kötelező szövegben a pontosságot, a szabadon választott szövegben a kifejező olvasást figyelte a zsűri. Földiné Varga Katalin a zsűri elnöke a verseny értékelésekor kiemelte, hogy nagy örömére szolgált, hogy a versenyzőknél a szemkontaktus a hallgatósággal értelemszerű volt. A beékelődéseket és a kettőspontokat is mindenki jól értelmezte és ezért jól is használta. A zsűrinek nehéz dolga volt az elbíráláskor, nagyon apró dolgok döntöttek, mert kis különbségek voltak a versenyzők között.

Végül a nyertesek:
5-6. osztály

  1. Orcsik Zsófia Klára – János Pál Katolikus Általános Iskola Kecel
  2. Balázs Leó – Petőfi Sándor Általános Iskola Dunavecse
  3. Tepszics Brigitta Elizabet   Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola Dunaegyháza

7-8. osztály

  1. Duda Dániel – Petőfi Sándor Általános Iskola Dunavecse
  2. Suhajda Csenge – Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola Soltvadkert
  3. Kubas Panna – Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola Soltvadkert

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS