Február 20-án ismét megrendezésre került Csengődön egy teadélután.
A délután vendége Emily, a trápiás kutya volt, aki a Kutyával egy mosolyért alapítványhoz tartozik, de már 3 éve a kiskőrösi EGYMI élvezheti a társaságát, ugyanis ott dolgozik.
Nagyon barátságos kutyus, még az állatoktól félő gyermekek is közel engedték magukhoz. Emilyt gazdája Judák Mihályné Manyika gyógypedagógus kísérte, aki régen egy menhelyen talált a kutyusra, aki azóta komoly képzéseken vett részt.

-Hirdetés-

A gyerekek nagyon lelkesek és nyitottak voltak a vendégek iránt, élénken válaszoltak a különböző kérdésekre. Jelenlétük egyik célja, hogy a felelős állattartásra is ráirányítsák a figyelmet.
Emily mutatványokat hajtott végre, melyet a jelenlevők le is utánozhattak. A gyerekek különféle versenyekben vehettek részt, melybe Emily is beszállt. Miközben a kisebbek játszottak a kutyussal, a felnőttek teázhattak a háttében. Miután Emily és gazdája hazamentek, a gyerekek még ettek-ittek és játszottak a könyvtárban található társasjátékokkal, a felnőttek pedig élvezték egymás társaságát és a nyugalmat.

A délután ismét jó hangulatban telt el és közösségformáló ereje érezhető volt.
A következő Teaház március 20-án, szerdán lesz, tervezett témája az irodalom.

K.B 

MEGOSZTÁS