Megyénk Kecskemét városával karöltve számos érdekes és izgalmas programmal, étel- és italkülönlegességgel és természetesen határtalan vendégszeretettel várta az érdeklődőket az idei Utazás Kiállítás belföldi díszvendégeként a Hungexpo Vásárközpontban. A kiállítás vendégei példaértékű összefogás eredményét láthatták standjainknál, ahol térségünk színe-java bemutatkozott.

-Hirdetés-

Bács-Kiskun megye és Kecskemét városa ebben az évben belföldi díszvendégként 6 szervezettel és 25 településsel fogott össze és közösen jelent meg Magyarország legrangosabb turisztikai seregszemléjén. A négy nap alatt a kiállítótéren több ezer ember kóstolhatta meg különleges gasztronómiai kínálatunkat, zamatos borainkat és nyerhettek bepillantást rendezvényeink, fürdőink és értékeink magával ragadó sokszínűségébe. 
„Az idei Utazás kiállításon megmutattuk mindazt, ami minket, itt élőket igazán boldoggá tesz és mindebben szerettük volna részesíteni a standjainkhoz betérőket is. Elsősorban közösségi élményeket kaphattak, térségünk változatosságából egy-egy kis, ámde annál gazdagabb szeletet adva”– emelte ki Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.

Színekben, ízekben, élményekben nem volt hiány. Megmutattuk, hogy mitől messze földön híres a bajai halászlé, a kunszentmiklósi birkapörkölt, vagy éppen a dunapataji pacalpörkölt. Az érdeklődők belekóstolhattak a Kiskunsági Nemzeti Park finomságaiba, melyek között olyan különlegesség is szerepelt, mint a bivalyhúsból készült szalámi, de Kiskunmajsa is kínált igazán ízletes füstölt kolbászt és Bács-Kiskun megye Bócsatoron készült szalámijából is várta egy kis ízelítő a látogatókat. Nagy gonddal készültek a bácsalmási finomságok, melyekbe szintén belekóstolhattak az érdeklődők. Az édességek kedvelői is megtalálhatták számításaikat, hiszen megízlelhették a kiskőrösi „szaladgálós” rétest, vagy a nemesnádudvari rétest, a lajosmizsei szamócalekvárt, a szanki konyakmeggyet és a kalocsai paprikás kácsit, melyek mellé Molnárné Kárász Rita házi, díjnyertes szörpjeit, vagy éppen a bácsalmási gyümölcsleveket fogyaszthatta a nagyérdemű. 

A borok és a pálinkák szerelmesei kortyolhattak többek között a Duna Borrégió Borút Egyesület tagjainak boraiból, a hajósi és izsáki borokból, a bócsai málnaborból, a párlatok kedvelői pedig belekóstolhattak a Madarasi pálinkákba és a Mátyás Pálinkaház nedűibe.
Standjainknál a látogatók megismerkedhettek a bácsalmási csuhébaba készítéssel, a lélegzetelállító kékfestő termékekkel, a tiszakécskei mézeskalácsok készítésesének rejtelmeivel, a tázlári hímzéssel, valamint a hungarikummá vált kiskunhalasi csipke varrásával és a szintén hungarikumok közé tartozó híres kalocsai hímzéssel is.
Fellépőink énekeken, táncokon és verseken keresztül kalauzolták el a közönséget alföldi tájunk sokszínűségbe. Bugacról a Fehérholló Öskü adott elő regős és táltos énekeket, Kunszentmiklósról a Zacc zenekar mutatta be magával ragadó műsorát, a bócsai Boróka Citerazenakar pedig alföldi népdalcsokorral készült. Néptáncegyütteseink érkeztek Kiskunmajsáról, Nemesnádudvarról, Kalocsáról, akik fergeteges hangulatot kerekítettek a nagyszínpadon, Lajosmizséről érkező táncosaink, valamint a Kecskemét Táncegyüttes szintén elvarázsolták az érdeklődőket. Kiskőrösről Kautzky Armand elsöprő sikerrel szavalta el Petőfi Sándor: Szülőföldemen című versét bemutatva, mitől olyan varázslatos „… Az alföldi szép nagy rónaságon”.

A fent említett értékeket és élményeket csokorba szedve öt tematikus, turisztikai kiadvány készült el, amelyek bemutatják megyénk rejtett csodáit, kulturális értékeit, településeink programjait, gasztronómiáját és mindazokat a feledhetetlen élményeket, amiért a hazai és külföldi vendégeinknek érdemes ellátogatniuk hozzánk.
Mindezeken túl számos előnyt jelentett megyénk számára a díszvendégi szerep, hiszen bemutatkozási lehetőséget kaptunk az országos médiában, előadások, koncertek, kóstolók és kisfilmek révén, így az érdeklődők betekintést nyerhettek Bács-Kiskun megye csodálatos világába. Négy napig a turisztikai szakma és a figyelem középpontjába került térségünk, és az életérzés: Bács-Kiskun boldoggá tesz…

A kiállításon együttműködő települések, szervezetek egy valódi csapatként, összefogtak azért, hogy sikeresen megmutathassuk megyénket és Kecskemét városát a nagyvilágnak. 
A közös munka, az együttgondolkodás egy hosszútávon is jól működő összefogást vetít előre, amely lehetővé teszi, hogy megyénk turisztikai kínálata vonzó, színes és élményekben gazdag legyen hazánk turisztikai palettáján.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Turizmusfejlesztési és Marketing NKft. részéről Kárpáti Rita, projektmenedzser koordinálta a 31 szereplőt a sikeres megvalósulás érdekében. Hosszú hetek és hónapok megfeszített munkájának gyümölcseként megyénk és Kecskemét városa méltán képviselte térségünket kiállítóival, fellépőivel, gazdag kínálatával. Standjainknál az érdeklődés sosem apadt a négy nap alatt, mely kiválóan bizonyítja, hogy Bács-Kiskun megye értékeivel és élményeivel valóban boldoggá tesz!

Képek: https://bacsmegye.hu

Sajtóközlemény
Kecskemét, 2019. február 25.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (38 db kép)
MEGOSZTÁS