Úton a tanyagondnokkal
Bócsa központjában ülök be a terepjáróba Frittmann János tanyagondnok mellé. Ahogy megbeszéltük, végigmegyek vele a hétfő délelőtti útján — érdekel, mit csinál, meg már régen beszélgettünk. Hátul edények zörögnek. Első utunk a konyhára vezet — magyarázza Jani. Leadjuk őket, majd fél 12 fele jövünk az ebédért. Én hordom az ebédet az óvodásoknak és azoknak a tanyasi időseknek, akik igénylik.
-Belterületre?
Igény volna rá, de a mi feladatkörünk a külterületre korlátozódik, különben nem győznénk. Majd ha felépül az idősek napközi otthona, akkor más lesz talán a világ. Közben letérünk a kövesútról és máris a földúton haladunk. Itt ezért, amott azért állunk meg. Nem sietünk, de mindenhol elég tíz perc. Megvannak a listák, a teendők és a kihordandó, kora reggel bevásárolt termékek.
Aztán az erdei útról egy nagy tanyaudvarra állunk be. Kiszállhatok én is? — kérdezem. Csak óvatosan, mondja Jani. Ezek a kutyák nagyon hamisak. Bátran kiszállok, semmi gond a kutyákkal: játszanak a kismacskákkal a szelektíven a gangra dobált műanyag flakonok között. Jani bemegy, majd kisvártatva kijön: baj van! A bácsi fekszik, nem tud felkelni. Felhívom a gyámját.
Szerencsére felveszik a telefont és mehetünk tovább: ahogy ígérték, nemsokára kijön az orvos.
— Te is látsz néhány rizikós dolgot…
Persze, mondja Jani már menet közben. A tanyán maradó öregek között sok beteg ember van, akikkel a család nem úgy törődik, ahogy kellene. Vagy épp az idős ragaszkodik körömszakadtáig a tanyához, ahol felnőtt. És persze nem mindig tisztázottak a jogi viszonyok: nekem tudnom kell, kit mikor és miért hívhatok a családból, hiszen gyakran egymással sincsenek jóban. Aztán amikor bekerül a papa vagy a mama a kórházba, adott esetben az elfekvőbe, akkor az értékek védelméről is gondoskodni kell.
-Halottat találtál már?
Igen, ez ebben a munkakörben sajnos előfordul. Fel kell rá készülni.
Megcsörren a telefon, rövid beszélgetés: Na, máris változás állt be a szerdai körömben: be kell hoznom majd egy családot a gyerekorvoshoz. Négy gyerek van, az egyik közülük szívbeteg.
-Hogy telik egy napod?
Van egy kötelező menetrend: gondozás, ételkihordás, látogatások. Aztán ahogy jönnek a feladatok, ezeket beillesztem a többi közé. Az Élet gyakran átírja a tervezetet.
Újabb állomás: idős néni. Ide gyógyszert hozunk, nem is keveset. Az udvar rendezett, a kutya futóláncon. Bent leülünk kicsit. A tanyagondnok minden bevásárlást blokkal igazol, így számolnak el. A néni kedves, de nem engedi, hogy lefényképezzem („Ugyan, ebben a ruhában? Meg kócos is vagyok!”). Aztán már mondja is a megrendelést a következő alkalomra: kéne egy kiló kenyér, őrölt fahéj, liszt…
Újra úton vagyunk. Egy traktor szánt a földeken, lassítunk, intünk egymásnak. Közben átértünk Zöldhalomba. Ez már itt a Nemzeti Park területe. Közben kacsázunk a kocsival. Jani dörmög: Na, ezen a földúton sokat segítene, ha nem egy nyomon menne mindenki. Aztán egy ligetesebb területre érünk.
Nézd, itt hajdan komplett tanyasorok álltak! Ma már alig látsz házat, mert folyamatosan bontják, elhordják őket… Sok helyen már csak a megmaradt, elvadult gyümölcsfák árulkodnak arról, hogy itt 30-40 éve egy család élt. Na, most már tudom: hát ettől ligetes…
A következő állomás Juliska néni. Mesél: Ezt a kiskonyhát az urammal saját kezűleg építettük. Vert fal, döngölt padló és akácgerendák. Magának kicsit alacsony, de mink mindig elfértünk alatta… Tudja, sose voltunk olyanok, hogy a tétlenségben szakadtunk volna meg. Tavaly 2-3 hónapig ugyan kórházban voltam, de itt nőttem fel, és ide is akartam visszajönni. A 85. évemet taposom, hát hová menjek innen?
Innen egy kilométer, és megérkeztünk Sanyi bácsihoz. Bemegyünk. Hajdan szebb napokat látott tanya. Na, nézzük a listát, mit kap az öregúr: tej, kenyér, bor, lekvár, üdítő. A tulajdonos erősen szuszog. A falon képek.
Magyarázza a családot: ez itt a feleségem és a két fiam. Ideköltöztünk a főváros mellől, szépen éltünk, aztán ahogy az asszony meghalt, az egyik fiam a mai napig Pest mellett él, a másiknak nem mindig van munkája, és hirtelen messze került minden. Itt hajdan nagy gazdaság működött, most pedig csak ezt a pár malacot tartom. Szeretnék Kecskemétre költözni, egy kis lakásba, de ahhoz el kellene adnom a tanyát.
Közben lassan itt az ebédidő: irány a faluközpont! Először az óvodások kapják meg a nagy ételest, majd a „menüsök”. Így érünk ki még a déli harangszó előtt Font Gyuri bácsi tanyájára, aki már lép is ki az ajtón, amikor meghallja az autó hangját. Vidám az idős, bár amikor megkérdem, hogy telik egy napja, elhomályosodik a tekintete: „Tudod, Lajoskám, nincs kivel beszélgetnem. Ezen az oldalon egy kacsatelep van, a szomszédos tanyák kiürültek, én meg magamra maradtam. Még jó, hogy ti most jöttetek hozzám!”
Mit tegyek, ha segítségre szorulok?
A tanyagondnoki ellátás mindenkinek jár, aki külterületen él és rászorulóvá válik. Viszont minden esetben igényelni kell: a legegyszerűbb bemenni a Polgármesteri Hivatalba. Célszerű azonban, ha a család intézi és megbeszéli a szociális területen dolgozókkal a helyzetet: hogy él odakint az (idős) ember, milyen betegségekkel küzd, milyen segítségre volna szüksége,… stb.
Káposzta Lajos
Fotógaléria:
