2019. március 2-án rendezték meg Tázláron az első Lovas Bált a helyi művelődési házban.

-Hirdetés-

„Tudjuk, hogy amikor a lovas a lovával van egy programon, másmilyen elkötelezettséggel jár, mint amikor a lovas a lovassal és barátaival szórakozhat kötetlen hangulatban! “

E bál ötletgazdái és fő szervezői Bánné Égető Zsuzsanna, Vass-Bódi Renáta, Égető Sándor , Mártáné Czékus Györgyi valamint Farkas Gizella.
Létrejöttének oka és fontossága, hogy ezáltal tudjanak felhőtlen kikapcsolódást biztosítani azon lovasok számára, akik a Szüreti mulatságon nem tudnak részt venni a felvonulás után, hiszen lovaik elfáradnak, haza kell őket vinni. Bizony vannak, akik messziről lovagolnak át a felvonulásra, sokan vidékről is.

A vendégsereget polgármesterünk Bán Róbert és felesége egy-egy rövid itallal várta a közel 160 fős vendégsereget. Az est házigazdája Vass-Bódi Renáta volt, aki köszöntötte a szép számban helyi és környező településekről érkező lovasközösségek tagjait, valamint baráti társaságaikat.

A vacsorajegyek árát és a tombolából befolyt összeget az idei Szüreti felvonulásra és mulatságra szeretnék áldozni. A gyönyörű dekorációról a VBR Decor, míg az est jó hangulatáról a Szamosi Band gondoskodott. 
Ezúton köszönik  a szervezők a támogatást, és az erre szánt időt minden kedves segítőnek.

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS