A hagyományokhoz híven, idén március 2-án került megrendezésre Kaskantyún a Nőnapi Polgárőr Bál.

-Hirdetés-

A jelenlegi Polgárőr Egyesület 1993-ban alakult meg 58 fővel, akkor még, mint Faluvédő Csoport. A bál, pár év kihagyáson kívül, minden évben megrendezésre került. Szabó László az egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket. Az esemény remek hangulatban telt, mely a finom vacsorának, a remek muzsikának és a jó szervezésnek volt köszönhető. A bál jó hangulatát megalapozó zenéről Oroszi Sándor és zenésztársa gondoskodott.

A Művelődési Ház előterében a táncolás mellett pihenésképpen a Kaskantyúi Hegyközség borversenyének díjnyertes borait kóstolhatták a kedves vendégek. Végül a bálozók hajnalig tartó mulatságot csaptak.

Szabó László a csoport alapítója és jelenlegi elnöke elmondta, hogy az egyesületet 80%-ban ugyanazok a személyek alkotják az alapítás óta. Az összetartó társaság a község önzetlen és kitartó védelme mellett több közös kikapcsolódási programot is szervez, többek között a hölgyeket köszöntő bált is.

 

Kutyifa Icu 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS