What kind of wine is it? — Milyen fajta bor ez?
Három fekete ember állt előttem és a kérdést feltéve rámutattak az egyik palackra. Blue frankish from our village. — Kékfrankos a mi falunkból. Ezután már minden ment a maga útján. Megbeszéltük, hogy az Etióp Nagykövetség munkatársai Budapesten élnek és most körülnéznek. Meg hogy arrafelé nincs bor, és érdeklődnek, hogyan készül. Aztán később jött egy kínai hölgy is: ő már tudja, mit akar: borkóstolós csapatépítés két éjszakás szállással kínai felnőtt tárasaságnak. Oké! Névjegykártya csere, ajánlat egy héten belül küld.
Történt mindez az idei Utazás Kiállításon, a megyei standon. Jobban mondva annak bócsai sarkán. Nem állítom, hogy hemzsegtek a külföldi érdeklődők (valahogy nem tudtak a rendezvényről), de akik arra jártak, azokat szóra bírtuk. A lényeg az, hogy Budapesten túlra nem látnak. Ha már ki kell menni Gödöllőre, az számukra „a vidék”.
Pedig nem vagyunk mi olyan messze semmitől. Például ha leszáll Ferihegy II-n, akkor éppen egy óra neki eljutni Budapest Kálvin térig, vagy Kecskemét Sheraton Hotelig. És ha már itt a csoport, akkor terelgethető bárhova. Csak érjen ide!
Nem működik a beutaztatás!
Ne legyenek illúzióink: a beutazni vágyó nyugati turisták nagy részét leszedik a hajók! Bécsben beszáll a Dunán ringatózó szállodahajóba, és lejön a folyón. Kiszáll ugyan Kalocsán, de a pár múzeumi belépőnél többet nem költ, és Kiskőrösig nem jut el. Mohácsnál kiszáll, hogy bérelt busszal elugorjon szervezetten Pécsre, de a bajai halászlét nem kóstolja meg. A nagy pénz pedig (étkezések, szállás, éjszakai italfogyasztás a bárban) a hajóstársaságé, nem pedig a magyar vállalkozóé. Ne kergessünk tehát illúziókat!
És mik a mi forrásaink? Először is a barátaink!
A mexikói nagykövetség delegációja ismét meglátogatta az Élmények Faluját — mármint az Utazás Kiállításon lévő standot. Hogy mi lesz ebből? Majd elválik. Egy kapcsolatot építeni kell, aztán 10 év múlva beszélünk arról, hogy mi történt.
Másodszor a testvéreink!
Majdnem minden településnek van testvérfaluja, testvérvárosa. A rossz gyakorlat az, hogy évente 1-2 alkalommal kiutaznak egymáshoz a kiválasztottak, helytállnak a vacsoraasztalnál, aztán hazautaznak megkönnyebbülni. Ha idegen nyelven kell beszélni, akkor az nagy kihívás, ha pedig kereskedelmi kapcsolatokat is kellene építeni, az majdhogynem áthidalhatatlan. Ki kell mondanunk: a legtöbb testvérkapcsolat nem hoz külföldi befektetőket, pedig ránk férne.
„Ez nem erről szól”
— szemérmeskedik a legtöbb polgármester. Hogyne! Viszont a sok fiatal szakmunkás meg kipattan nyugatra, ahelyett hogy itthon találna jól fizetős, nyugati szemléletű munkáltatót. Úgy nem szemérmeskedésnek hívom ezt, hanem inkább lustaságnak.
Kihasználatlan célcsoport
A testvérváros és a testvérmegye következő lépcsőfoka az lenne, ha küldenék egymásnak a turistacsoportokat. Akár kedvezményes áron, akár ingyenes idegenvezetést biztosítva. Ezek részletkérdések. A lényeg a (falusi-kisvárosi) szálláshelyek töltése és a szolgáltatók részére bevételek generálása lenne.
Merthogy az, aki utazni akar, évente elmegy utazni.
De miért Mallorcára, amikor hőség és bor itt is van?
Káposzta Lajos
(Címlapfotó: Bíró R.)