2019. március 21-én rendezte meg Soltszentimre iskolája a Honvédelmi napot a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával. Az iskola diákjai közös mozgással kezdték a napot az iskola udvarán Bozó Zsóka, Illyés Réka és Tamás Dalma vezetésével. Torna után Kuti Erika c. r. őrnagy felvázolta a nap programját.

-Hirdetés-

Felsősök egy része elvonult az osztálytermekbe feladatlapokat tölteni az agresszió kezeléséről Peczkáné Hegedűs Mária Család- és Gyermekjóléti Központ Szakmai egységvezetőjének irányításával; a csoport másik fele Kuti Erikával a rendőrség szervezeti felépítéséről, egyes szakágak feladatairól, illetve a rendőri hivatásról tartott előadáson vehetett részt.
Ezalatt az alsósok beülhettek az udvaron parkoló tűzoltó autóba és rendőrautóba, ahol kipróbálhatták a szirénát és a hangosbeszélőt.

Felpróbálhatták a golyóálló mellényt, a pajzsot és a gumibotot.

DAKK képviseletében busszal mentek át a sportpályára a gyerekek az iskola elől, ahol a tömegközlekedés szabályairól tartottak előadást, illetve a kicsik bevonásával illusztrálták a lehetséges baleset megelőzését. Elsősegély ismereteket és gyakorlati példákat Riczu Norbert, a szabadszállási mentőállomás vezetője ismertette illetve mutatta be bábun, valamint vállalkozó szellemű diákokon.

T.M.E

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS