Fülöpszállás Község Önkormányzata, a Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület folytatta a tavalyi kezdeményezést. A Gemenc Zrt-vel kötött együttműködési szerződés keretében 2017-ben csatlakoztak a „Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát!” mozgalomhoz. Ennek keretében ezúttal tizenkilenc (11 leány és 8 fiú), 2018-ban született kisgyermek kapott saját facsemetét.

-Hirdetés-

A faültetésre 2019. március 23-án, kellemes hangulatú összejövetel keretében került sor. A munkálatok megkezdése előtt Kesikné Horogszegi Márta egyesületi elnök, és Gubacsi Gyula polgármester köszöntötte a megjelenteket. Tanulva a tavalyi ásós-lapátos gödörásás nehézségeiből, az önkormányzat az idén már előre kifúrt lyukakkal tette egyszerűbbé a faültetés technológiáját. A közösen elültetett facsemetékre, névvel ellátott szalagok kerültek. A jól végzett munkát követően kemencében készült kenyérlángossal vendégelték meg a résztvevőket.

A fülöpszállásiak komoly elhivatottsággal támogatják a természethez és a lakóhelyhez való kötődés erősítését szolgáló kezdeményezést. A most használt terület teljesen beültetésre került és folytatásként, a jövőben az utak mentén keresnek helyet a legifjabb patrióták fáinak.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS