Judák László akasztói vízműkezelő a Víz Világnapja alkalmából megrendezett Mavíz központi Gálaesten, Víz Világnapi Emlékérmet vehetett át a szövetség elnökétől és főtitkárától, a Budapesti Vigadó épületében 2019. március 21-én.

-Hirdetés-

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével, Kőrös Csaba igazgató a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósága Igazgatóságáról és Makai Martina helyettes államtitkár az Innovációs és Technológiai minisztériumtól.

Közel 350 résztvevő előtt adták át Judák Lászlónak a megtisztelő díjat és olvasták fel szakmai életrajzát.

Judák László Akasztón született, majd szakmunkás bizonyítványa megszerzését követően 1972. augusztus 8-án (47 évvel ezelőtt) felvételt nyert a Dél-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalt Kiskunhalasi Üzemmérnökség kiskőrösi TMK csoportjába, mint segédmunkás. Sorkatonai szolgálatából leszerelve került 1977. október 1-jén az akasztói vízműhöz, mint vízműkezelő. 

Azóta ő az akasztói vízmű kezelője, már 42. éve. Igaz, 2018. június 11-től, mint nyugdíjas látja el ezt a feladatát. A vízmű az élete! Ismeri települése és a rábízott vízmű minden zegét-zugát, feje egy élő vízműves lexikon.

Igazgatók jöttek mentek (legalább 10), munkahelyének elnevezése is ötször változott, de ő mindig az akasztói vízmű kezelője volt. Szolgálata alatt kétszer építettek új víztisztító technológiát, melyet a mai napig nagy odafigyeléssel és gonddal működtet.

Balról-jobbra: Mátyus Zoltán-Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Judák László-a Kiskunsági Víziközmű-szolgáltató Kft. vízműkezelője, Judák Lászlóné és Nemes György-a Kiskunsági Víziközmű-szolgáltató Kft. üzemmérnöke 
Településén nagy köztiszteletnek örvend, közéleti tevékenysége a települési sport terén kimagasló. Judák László, igaz nem alkotott országosan is elismert nagy dolgokat, de szűkebb hazájában, Bács-Kiskun megyében, Akasztó település vízellátásának kialakításában és mindennapos, biztonságos üzemeltetésében elévülhetetlen és meghatározó szerepe volt és van a mai napon is.

Munkássága alatt, nagy figyelmet fordított a fiatalabb kollégáknak, a megszerzett üzemeltetői és emberi tapasztalatok átadására. Embersége és az emberekkel való bánásmódja, legyen az fogyasztó vagy munkatárs, példaértékű mindannyiunk számára.  Ezt a példaértéket emelte ki a Szakmai Szövetség a díj odaítélésével, minden jelenlegi és leendő vízművesnek, hogy ennyi (47) éven keresztül lehet ezt a hivatást szeretettel és odaadással végezni.

Kiemelt képen: Kurdi Viktor-Magyar Víziközmű Szövetség elnöke, Judák László-a Kiskunsági Víziközmű-szolgáltató Kft. vízműkezelője, Nagy Edit-Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára 

Kutyifa Icu 

MEGOSZTÁS