Közmeghallgatást tartottak a hétvégén Bócsán a Hungarikum és Civil Közösségi Házban. A mintegy negyven résztvevő a falu eddigi fejlesztéséről és a jövő lehetőségeiről hallgatta meg Szőke-Tóth Mihály polgármester előadását.

-Hirdetés-

A község első embere pontokba szedve magyarázta el azokat a lépéseket, melyek szükségesek (voltak) ahhoz, hogy Bócsa folyamatosan fejlődjön. Széchenyi István gondolataival élve: a legfontosabb a közlekedés. De vajon a belterület vagy a tranzitút a fő csapásirány?

Az 54-es út sikeres felújítása után a Kossuth utcára került sor az előző év végén, mely idén remélhetőleg befejeződik.

A kérdések kitértek a Kecskemét felé vezető útszakasz felújítására is: noha nem Bócsa feladata az országos főút kilobbizása, de az biztos, hogy az itt élőknek lényeges a megyeszékhellyel való gyors eljutás.

Régen nem volt kövesút, mégis sokan jártak arra…

Szó esett a Szank felé létesülő útról. A tervek szerint Katzenbachfalu és az Olajosok útja között kerülne zúzott kő az útra. Ez így több ezer köbméter anyag elterítését jelenti és be kell látnunk, az ország más pontjain is gyakori az ilyen megoldás! — mondta a polgármester. Majd hozzátette: kicsit elkényelmesedtünk az elmúlt évtizedekben: hajdan a rokonlátogatásoknak nem szabott határt a kövesút…

Idősek otthona

Kínos és égető kérdés egyben: a közlekedés fejlődésének köszönhetően egyre több család „szakad szét”. A felnövekvő nemzedék távolabb talál munkát és esetleg csak (minden sokadik) hétvégén jön „haza”. Az idősek magukra maradnak és ez egyre fenyegetőbben telepszik rá Bócsára is. Ezért van szükség egy nappali közösségi helyre, ahová reggel behozzák a magányos időseket, délután pedig hazaviszik. A pályázati lehetőség értelmében egyelőre csak nappali ellátást tesz lehetővé, de az épület a remények szerint néhány év múlva bentlakásossá is átalakítható lesz. Jelenleg az építési engedélyre vár a beruházás.

Piacoljunk!

Sokak szívügye a helyi piactér és a csarnok megépítése. Erre a közeljövőben lehetőség nyílik — és ezzel együtt a helyi termelők segítésére és a helyi kommunikációs csatornák bővítésére. Merthogy a piac remek hírközlési és evangélizációs felület — vajon hány pap jár ki a piacra ott, ahol ez működik?…

Apropó vallási élet: az önkormányzat más fejlesztéseket is támogat. Ez megnyilvánul önerő biztosításával, vagy éppen az építkezés koordinálásával. Idén két egyházi beruházás zajlik Bócsán: az egyik a már megkezdett templomrenoválás Fischerbócsán, a másik pedig az evangélikusok új templomának megépítése. Csak remélni lehet, hogy az új falak új lelkületet is hoznak a közösségek életébe!

Nem indul…

Szőke-Tóth Mihály bejelentette, hogy idén nem indul a polgármesteri székért. Mármint Soltvadkerten.
Mert oda sokan szívesen elvárnák.

De mivel őt a szíve Bócsához köti, ez a kérdés nem kérdés (szabadon idézve Berkecz Lászlótól).

 

Ehhez annyit fűzött hozzá Balogh Lajos, nyugalmazott szövetkezeti és hegyközségi elnök, hogy ha esetleg Vadkertet Bócsához csatolnák…

Mert Lajos bácsi mindig a megoldások embere volt!

 

Káposzta Lajos

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS