Az idén tizedik alkalommal került megrendezésre húsvét előtt egy héttel a már hagyománnyá vált Nyuszicsalogató rendezvény Bócsán, a Hungarikum és Civil Közösségi Ház nagy termében. Az évek során igazi nagy családi eseménnyé nőtte ki magát a kézműves program, melyen a gyerekek mellett az anyukák, az apukák és a nagyszülők is ellátogattak.

-Hirdetés-

Mint Barcsikné Weinhardt Éva igazgatónő elmondta, nagy öröm, hogy a felnövő új generáció mellett segítőként a nagyobbak, a felsősök és a középiskolások is visszatérnek. Megható, hogy sokszor szólni sem kell, önként jelentkeznek az emberek segíteni.

Mindenki megtalálta a kedvére való elfoglaltságot: volt, aki húsvéti díszeket, ajtó dekorációt, textilfigurákat készíthetett el, és volt olyan is, aki a gyerekekkel együtt a tojásfestésnél szorgoskodhatott. Lehetőség volt még lufi hajtogatásra, csillámtetkó készítésre, hajfonásra is. Ebben az évben is meglepetéssel készültek a szervezők, hiszen a Szegedi Látványszínház társulat hozta el a vidámságot a résztvevőknek. A szülők és támogatók jóvoltából büfé állt rendelkezésre, ahol sütemények, hot-dog, és üdítő volt kapható. Különlegességből sem volt hiány, hiszen anyukák, régi tanítványok készítették a kenyérlángost, amit hozzáértő apukák kemencében sütöttek ki. Egy régi terv is megvalósításra került: kürtöskalácsot készíthettek a gyerekek, amit aztán el is fogyaszthattak.

A rendezvény szervezője a Bócsa Község Oktatásáért, Közművelődéséért Alapítvány volt. Az ő munkájukat segítette még sok szülő, az óvoda és az iskola pedagógusai, dolgozói, a könyvtáros és több vállalkozó. A gyerekek nevében is köszönik mindenkinek az önzetlen segítséget, a jószándékot és a kreativitást!

Bócsán hagyomány, hogy mindenre megvan az összeszokott kis csapat: legközelebb a gyereknapon, majd a Szent Iván Éjen számítanak a szülők és aktivisták közreműködésére.

Káposzta Lajos

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS