Soltszentimre Község Önkormányzata a 2019-es évben 369 millió forintos éves költségvetésből gazdálkodik, amely mintegy 24 millió forintnyi helyi bevételt tartalmaz. A felhalmozási kiadások tervezett összege igen jelentős 215 millió forint, mely számos beruházást, fejlesztést hordoz magában.

-Milyen beruházások, fejlesztések voltak az elmúlt évben és vannak a településen? – kérdeztem Nagy István polgármestert.

-Hirdetés-

-A legnagyobb beruházásunk a tavalyi évben a VP.–7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú pályázat megvalósítása volt. Ez 66 millió forint pályázati forrásból és 11 millió forint önerőből jött létre, ami magába foglalta a „Csonka-toronyi”/ Báró majori út / szilárd burkolatú külterületi út teljes felújítását, mintegy 2 km hosszan. Az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatoknak nyújtott 20 millió forintos támogatásból valósult meg az Árpád és a Kossuth utcákban az útalap kiépítése 11 millió forint értékben, valamint 9 millió forintból az óvoda-konyha épületének teljes tetőcseréje. A TOP-2.1.3-15 kódszámú pályázaton is sikeresen vettünk részt és 14,7 millió forintot nyertünk a „Csapadékvíz-elvezetés Soltszentimrén” elnevezésű projektünkre. Ebből szivárgó bordák kiépítése történt meg a Kossuth, Árpád és a Hunyadi utcákban, mely a csapadékvíz elvezetést oldja meg. „Energetikai korszerűsítés Soltszentimrén” címen nyertünk a TOP-3.2.1-16 pályázaton 88,6 millió forintot, melyhez még 20 millió forint önerőt ad az önkormányzat.

Ebből az önkormányzat és intézményei energetikai korszerűsítése történik meg, ami magába foglalja a polgármesteri hivatal, a könyvtár, a Közösségi Ház, az óvoda, és konyha vízszigetelését, nyílászárók cseréjét, fűtés korszerűsítését, valamint az óvoda-konyha napelemmel történő ellátását és az intézmények homlokzat felújítását is.

A beruházás közbeszerzési eljárása most van folyamatban, a kivitelezés befejezése az év végére várható. Sikeresen pályáztunk a TOP-3.1.1-16-BKI pályázaton is, „Fenntartható közúti közlekedésfejlesztés Soltszentimrén” címmel, melyre konzorciumban 65 millió forintot nyertünk. Ebből 53 millió forintot kapott Soltszentimre és 12 millió forintot Páhi települése. Az összegből gyalogátkelő épül az iskola és az óvoda között, buszöblök-buszmegállók kialakítása történik meg, járdák épülnek, lengőhíd-gyaloghíd újraépítése valósul meg a hozzá tartozó járdaszakasszal. Jelenleg a kiviteli tervek készítése zajlik.

Pályázatot adtunk be TOP-3.2.1-16 kódszámmal az általános iskola energetikai fejlesztésére szigetelés, homlokzat felújítás, napelemes rendszer kiépítése /65 millió forintnyi összeg/, mellyel kapcsolatban várjuk a döntést. A minisztérium által kiírt bölcsődei programra is pályázatot nyújtottunk be, mintegy 26 millió forintos költségvetéssel.

Ebből a tervek szerint egy meglévő önkormányzati szolgálati lakás átalakításával mini bölcsődét alakítanánk ki egy csoporttal.

Elbírálás alatt áll a sportpark létesítése, falunapi rendezvény támogatása, a parókia tetőcseréje, valamint a temető ravatalozó környéke térkövezésére beadott pályázatunk is.

Pályázataink elkészítésében és kezelésében hatalmas munkát végez Rakonczay Hermina jegyző asszony, akit munkájáért köszönet illet. A Közösségi Ház energetikai korszerűsítése után szeretnénk a belső teret is felújítani. Tervezzük piac tér kialakítását is a jövőben, valamint a többi belterületi földes utcáink további javítását. Ezekhez és minden komfortnövelő beruházáshoz adhatnak segítséget a napjainkban induló és folyamatosan megnyíló „Magyar Falu Program” pályázatai is. A „Falusi CSOK” igénybe vehető településünkön is, ami reményeink szerint még több fiatalt segít megfelelő lakhatáshoz.

-A településen milyen civil szervezetek, jelentősebb programok találhatók?

– Nincs sok egyesületünk, civil szerveztünk, de ők igen aktívak: Szent Imre Kórus, Községi Sportegyesület (aerobic, labdarúgás, testépítők, túra), Csonka Színkör, Polgárőr Egyesület, Általános Iskoláért Alapítvány, Csonka Torony Alapítvány. Mindezek mellett működik a helyi értéktár bizottság is. Az önkormányzat lehetőségeihez mérten közösségi házunk és technikai eszközeink térítésmentes használatával, valamint pénzbeli segítséggel támogatja a helyben működő civil szervezetek tevékenységét, mivel az ellátott feladatuk fontos az önkormányzat számára is.

Egyes szervezetek rendezvényeikkel színesebbé, élményekben gazdagabbá teszik az itt élő emberek életét, míg mások munkájukkal nyújtanak segítséget a lakosságnak. Ünnepeinkre, helyi hagyományainkra, azok megtartására nagy hangsúlyt fektetünk.

Rendezvények tekintetében a legkiemelkedőbb a minden évben május végén megtartásra kerülő Falunap. Ez az esemény egy napos és általában 500-600 főt mozgat meg főzőversennyel, sport és kulturális programokkal, helyi kiválóságaink műsoraival /óvodások, iskolások aerobic-osok, néptáncosok, Csonka színkör, …stb./. A szabadtéri színpadon mindig egy ismert fellépővel emeljük az esemény színvonalát és az est folyamán tűzijátékot is láthatnak az érdeklődők. A nemzeti ünnepeinkről mindig megemlékezünk az általános iskolával közös szervezésben. Az adventi rendezvénysorozatunk már három éve igen sikeres és a gyertyagyújtásokon egyre többen vannak jelen. Településünk „szépkorú” lakosainak tiszteletére rendezett idősek napi ünnepségünk is szép hagyománnyá nőtte ki magát az elmúlt évek során, ahol külön köszöntjük településünk legidősebb lakóit, valamint házaspárját. Vendéglátással és ünnepi műsorral, fellépővel kedveskedünk időseinknek. Ősszel szüreti felvonulás, évente több alkalommal jótékonysági bálak, Volkswagen-találkozók, darts versenyek is színesítik a település programtárát.

Közösségi Házunk számtalan családi és civil szerveződésű eseménynek ad otthont az év során folyamatosan.

-Az idei évben van olyan terület, amelyben a változások jelentős mértékben érintik a lakosságot?

-Az egészségügy tekintetében örömmel mondhatom el, hogy sikerült előrelépést elérnünk a háziorvosi praxissal kapcsolatban. Ez a feladatkör most kerül betöltésre dr. Martinkó István személyében, aki ez ideig helyettesítésben látta el a háziorvosi teendőket. A tavalyi évben a védőnőnk nyugdíjba vonult, jelenleg helyettesítéssel oldjuk meg a feladatellátást. A védőnői állás meghirdetésre került, várjuk a jelentkezőket.

Nagyon fontos feladat az elkövetkezendőkben a fogorvosi praxis üzemeltetésének megoldása is.

Részt vesz Soltszentimre is egy közösségfejlesztő pályázatban Akasztóval, Csengőddel, Páhival, Tabdival és Kaskantyúval együtt. Ebben a programban mintegy 42 millió forintot nyertek el közösen a települések, ami által a cselekvő helyi közösségek fejlesztése a cél.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS